A Madeleine szobájának falán talált vért elemezték

2007.09.06. 13:05
Megvan a vérminta elemzésének eredménye, melyet nem hoztak még nyilvánosságra. A Portugáliában eltűnt Madeleine már 126 napja nincs családjával. A portugál rendőrség csütörtök este újra kihallgatja a kislány édesanyját.

Elkészült az eltűnt négyéves Madeleine McCann vérmintájának elemzése. A négy hónapja (126 napja) Portugáliában szüleivel nyaraló, majd onnan szinte nyom nélkül eltűnő kislány vérének nyomait abban a szobában találták meg, ahol a lánynak nyoma veszett. A mintát pár napja küldték át elemzésre a portugál hatóságok Birminghambe, de a végeredményt még nem árulták el a nyomozók a nyilvánosságnak. Sőt, maguk a szülők sem tudnak többet, mivel mind a brit, mind a portugál rendőrök elzárkóztak az információ kiadásától. Arra hivatkoznak, hogy ne veszélyeztesse a nyomozást, ha kiszivárognak az eredmények.

Az eredmények nem nyilvánosak

"Az eredmények megérkeztek, és kiemelt fontosságúak. Erre várt mindenki a nyomozás során. Reméljük, hogy az ügyben rövid időn belül előrelépés történik" - idézi az Info Rádió a portugál rendőrség egy munkatársát. Lehetségesnek tartják azt is, hogy az elrablóé a család üdülőjében talált vérminta. Még áttörést is hozhat a nyomozásban a vérminta, egyes információk szerint az elkövetkező két napban letartóztatások következhetnek a vizsgálat hatására. Közben Madeleine nagynénje belebetegedett a lány eltűnésébe, és már kórházi kezelésre szorul.

A portugál rendőrség csütörtök este ismét kihallgatja Kate McCann-t, a májusban eltűnt brit kislány édesanyját. A McCann-családhoz közel álló források szerint a nőt hivatalos tanúként, nem gyanusítottként rendelték be a rendőrségre, írja a Független Hírügynökség. A kislány édesapja, Gerry McCann újabb kihallgatására pénteken kerül majd sor. A szülőkkel várhatóan a kihallgatás során közlik majd a vérvizsgálat eredményeit.

Tisztázná magát

Eközben a birminghami kriminológiai laboratóriumban tovább folytatják a minták vizsgálatát, és egyelőre nem kommentálják a részleges eredményekkel kapcsolatos spekulációt, miszerint jelentős és meglepő eredményekre jutottak. Az ügy egyetlen hivatalos gyanusítottja, a 33 éves Robert Murat pedig abban reménykedik, hogy az eredmények nyilvánosságrahozatala után tisztázhatja nevét.

Madeleine McCann még május 3-án tűnt el egy portugáliai üdülőhelyen a család szállodai szobájából, mialatt szülei egy szomszédos étteremben vacsoráztak.