Megvan a laboreredmény: H5N1 volt a magyar baromfiban

2006.06.16. 19:43
A Kiskunmajsán és közelében elő madárinfluenzás háziszárnyasokban kimutatható volt a H5N1-es vírus, erősítette meg az angliai ellenőrző laboratórium. A főállatorvos szerint az eddigi kényszerintézkedéseken nem kell változtatni, az agrárminiszter kártalanítást ígér a leölt állatok gazdáinak. A Fidesz szerint kétséges, megítéli-e erre az unió a teljes összeget.

A Magyarországon madárinfluenzát okozó H5-ös nagy patogenitású, azaz nagy fertőzőképességű vírus az N1-es, azaz a szélsőséges esetben emberre is veszélyes alfajhoz tartozik, közölte az angliai ellenőrző laboratórium. Ezt Süth Miklós országos főállatorvos mondta el a vizsgálati eredmény Angliából való megérkezését követően.

A főállatorvos elmondta: a már meghozott járványügyi óv- és kényszerintézkedéseken nem kell változtatni, mivel a magyar állategészségügyi hatóságok a járvány kitörésének kezdetétől úgy kezelték a madárinfluenzát, mintha azt bizonyítottan a H5N1-es vírus okozta volna.

Nincs szükség újabb intézkedésre

Önkénteseket oltanak be
a magyar vakcinával

Az elkövetkező hetekben ötszáz önkéntest oltanak be a madárinfluenza ellen kifejlesztett vakcinával - adta hírül az MTV Híradója. A közszolgálati televízió információja szerint egy újabb, 150 emberen végzett vizsgálat megerősítette, hogy a világon egyedülálló módon hatékony a magyar vakcina a madárinfluenza H5N1-es vírusa ellen.

A következő hetekben ötszáz önkéntest - köztük gyerekeket és nyugdíjasokat - oltanak be azért, hogy el lehessen indítani az ellenanyag uniós törzskönyvezését. A hírműsor értesülései szerint a vakcinát kifejlesztő és gyártó Omninvest Kft. több tízmilliárd forint értékű üzletet kötött, s újra nagy tételben gyártják a vakcinát. Több ázsiai és közel-keleti ország több millió ampullát rendelt az oltóanyagból, néhány már át is utalta a vételárat. A vakcina ára 30-35 euró, s a bevételből a magyar állam 14 százalékkal részesedik.

Az Omninvest ügyvezetője, Lackó Tamás azt is közölte, hogy a cég pilisborosjenői telephelyén megvan a kapacitás a magyar lakosság beoltásához szükséges vakcinamennyiség legyártásához. Az oltóanyagot még nem gyártották le, mert még nem alakult ki az a pandémiás törzs, amely emberről emberre terjed, és amely ellen az oltóanyagot ki kell fejleszteni. Hangsúlyozta: ha az kialakul, képesek lesznek arra, hogy rövid időn belül ellássák a lakosságot oltóanyaggal.

Süth Miklós tájékoztatása szerint az angliai laboratórium kimutatta, hogy a Magyarországon megjelent magas fertőzőképességű H5-ös madárinfluenza-vírus közvetlen rokonságot mutat az Európában eddig talált más influenzavírusokkal, például a Franciaországban és Romániában diagnosztizált vírusokkal.

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter azt mondta: mivel napok óta nincs újabb megbetegedés, ezért péntek reggeltől enyhítették a szigorításokat. "Engedélyezetem, hogy a körzeten belüli vágóhidak a megfelelő vizsgálatok elvégzése után a körzetből is fogadhatják az állatokat, de feldolgozás után csak hazai értékesítésre kerülhet sor" - tette hozzá.

A miniszter azt is bejelentette, hogy a közvetlen kárt szenvedett baromfitartók, akiknek levágták az állatait, egy hónapon belül teljes kártérítést kapnak.

Gráf József beszámolt arról, hogy 8,5 milliárd forint kifizetésére tettek javaslatot az Európai Uniónak, de a közösség egyik szakbizottsága egyelőre csak 1,5 milliárd forintos kár elismerésénél tart. "Ha egyetlen fillért kifizetek, amit az unió nem ismer el, akkor az egész közösségi támogatást kockáztatjuk" - tette hozzá a szakminiszter.

A Fidesz kétkedik

Gráf József hangsúlyozta: az unióban a baromfi és a sertés a könnyű támogatási kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy közvetlen támogatást nem lehet kifizetni a gazdáknak. A magyar kormány minimális célként hatmilliárd forint kifizetését szeretné elérni az unió illetékeseinél.

Míg az olasz és a francia állam minden érintett gazdának előre kifizette a kártérítést és ezzel a teljes összeggel fordult az unióhoz, addig Magyarország biankó igénnyel kereste meg a EU-t, hívta fel a figyelmet Font Sándor fideszes képviselő. Véleménye szerint egyértelmű, hogy azok a gazdák, akik a blokkolás következtében szenvednek el károkat, csak részleges kárpótlást kaphatnak, hiszen az unió még egyetlen esetben sem fizetett százszázalékos kárpótlást.