Árváknak adják Madeleine játékait

Kétezer játék érkezett az eltűnt skót kislány otthonába, ezeket fehérorosz árvák kapják meg. A portugál rendőrség eközben hivatalosan is meggyanúsította lányuk megölésével Madeleine szüleit.

Fehéroroszországi árváknak adományozzák azt a mintegy kétezer gyermekjátékot, amelyet adakozók küldtek a Portugáliában rejtélyes körülmények között eltűnt négyéves skót kislány, Madeleine szülőfalujába, Rothley-ba - közölte a McCann család egyik rokona.

Madeleine McCann május 3-én tűnt el a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta üdülőközpontjának egyik szállodájából, miközben a szülők az épülettől néhány méterre, baráti társasággal vacsoráztak. A portugál rendőrség nyomozása eddig kevés eredményt hozott, bár a minap hivatalosan gyanúsítottnak nyilvánították a gyermek szüleit, Kate és Gerry McCann-t.

Nem ássák föl

A nyomozók abból indulnak ki, hogy Madeleine baleset következtében halt meg a család szállodai szobájában a dél-portugáliai nyaralóhelyen és a szülők elrejtették a holttestet. Carlos Anjos, a portugál rendőrszakszervezet elnöke kijelentette az El Pais című lapnak: "A McCann házaspár minden nap új történetet talál ki. Ezek a figyelem elterelésre szolgálnak".

A Diario de Noticias lisszaboni lap szerint a rendőrség cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint felhagyott az eltűnt kislány holttestének keresésével. Új akciókra és ásatásokra azonban csak akkor kerül majd sor, ha konkrét bizonyítékok birtokában lesznek. "Nem fogjuk pusztán gyanakvásból egyik végétől a másikig felásni Praia da Luz strandját" - mondta az egyik nyomozó a lapnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32