Iván
8 °C
22 °C

Megkérdőjelezik a maffiaellenes központ létjogosultságát

2007.02.12. 08:35
Szakmai, rendészeti körökben is felmerült, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (Szebekk) nem működik elég hatékonyan, írja hétfő számában a Népszava.

A maffiellenes központ tevékenységét kritizálók szerint igazából nincs is szükség rá, működése átláthatatlan a közvélemény számára, eredményessége pedig kétséges, áll a napilapban. Van aki beolvasztaná, van aki megszüntetné az évente kétszázmillió forintból gazdálkodó, 42 rendőrnek munkát adó központot.

A statisztikákra hivatkozó kritikák szerint a Szebekk 2001-es megalakulása óta a kiemelt súlyosságú bűncselekmények száma nő, így többek között a szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozható vesztegetés, befolyással való üzérkedés, pénzhamisítás mutatói is romlottak.

Ferenczi László vezérőrnagy, a maffiellenes központ főigazgatója a Népszavának úgy nyilatkozott, szó sincs a koordinációs központ felszámolásáról. A statisztikák ilyen értelmezése szerinte félreveztő, a Szebekk szigorúan csak a szervezett bűnözéssel foglalkozik, tevékenysége nem mérhető igazán statisztikailag.

Ferenczi László rámutatott, hogy a szervezeti szempontból még fiatal Szebekk főként információk összegzésével, elemzésével, összefüggések feltárásával, valamint más szervezetek nyomozóinak segítésével foglalkozik. A központ nyilvántartásában több mint harmicezer név szerepel, a központ egyik fő tevékenysége ennek megfelelően a bűnözők közti kapcsolatháló feltérképezése. Az hogy a társszervek milyen eredményességgel használják a Szebekk segítségét, már nem a központtól függ, magyarázta Ferenczi László. "A háttérben dolgozunk, eredményességünk nem mérhető számokban" - fogalmazott a lapnak a főigazgató.