Magasságtévesztés miatt zuhant le a szlovák repülőgép

A vizsgálatok eddigi eredményei alapján "a magassági orientáció elvesztése" volt a fő oka a január 19-én Magyarországon lezuhant szlovák An-24-es katonai repülőgép balesetének, közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-vel szerdán. A Szlovák Honvédelmi Minisztérium szerdán diplomáciai úton tájékoztatta a honvédelmi tárcát az An-24-es repülőgép katasztrófájának előzetes vizsgálati eredményéről.

Martin Fedor szlovák védelmi miniszter szerdán ismertette a szlovák kormánnyal a vizsgálat eddigi megállapításait összegező jelentést. A szakértői jelentés szerint hónapokig, akár évekig is eltarthat a baleset vizsgálata. Az eddigi megállapítások szerint a gép vélhetően emberi mulasztás miatt nem ért célba, de a továbbiak során egyéb okok is feltárulhatnak.

A magassági orientáció elvesztése

A jelentés azt tartalmazza, hogy a baleset helyszínétől 36 kilométerre eső célállomás, a kassai repülőtér irányába műszeres segítség nélkül, úgynevezett vizuális megközelítéssel repülő pilóták rosszul mérték fel a gép magassági pozícióját, és vélhetően akkor is mulasztottak, amikor a műszeres vezérlésről a vizuális leszállásra váltottak át.

A vizsgálat előzetes eredményei arra engednek következtetni, hogy több, egyidejű, egymással összefüggő ok együttesen idézte elő az An-24-es repülőgép katasztrófáját. A vizsgálatok eddigi eredményei alapján a fő ok a magassági orientáció elvesztése volt. A szakmai vizsgálat további részleteiről bárminemű tájékoztatást a szlovák fél adhat.

A legsúlyosabb szlovák légi szerencsétlenség

A magyar Katonai Légügyi Hivatal január 30-án lezárult közigazgatási hatósági eljárása megállapította, hogy nem terheli felelősség a magyar repülési szakszolgálatokat a szlovák An-24-es katonai repülőgép balesetének bekövetkezéséért.

Az An-24-es típusú katonai repülőgép, fedélzetén a koszovói békemisszióból hazatérő szlovák katonákkal, január 19-én este ütközött neki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce község határában álló Borsó-hegynek. Negyvenkét ember a helyszínen meghalt, egy 27 éves katona csodával határos módon, kisebb sérülésekkel túlélte a balesetet.

Szlovákia eddigi történetében ez volt a legtöbb ember életét követelő légi szerencsétlenség.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17