Ellentmondások a magyarcsanádi gyilkosság tárgyalásán

2007.02.06. 07:55
Részben zárt tárgyalással megkezdődött hétfőn Pénzes Henrietta felgyújtásával vádolt makói fiú pere. Kedden a bíróság Pénzes Henrietta szüleit, és a lányt megtaláló hagymaföldi munkásokat hallgatta meg. A vádlottnak új ügyvédje van, a 16 éves fiú részben megváltoztatta vallomását.

Ellentmondásos vallomások születtek a magyarcsanádi ügy első tárgyalásán hétfőn. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, nemi erőszak és rablás miatt indult ügy tárgyalása Szegeden, a Csongrád Megyei Bíróságon zajlik. A bíróság az ügy Pénzes Henrietta kegyeleti jogát érintő részeit zártan, a nyilvánosságot kizárva tárgyalta, így hallgatta meg K. Andrást, a fiatalkorú vádlottat, annak anyját, és Pénzes Henrietta barátját.

Kedden tanúk meghallgatásával folytatódott a tárgyalás, a bíróság szintén zárt tárgyaláson hallgatta meg Pénzes Henrietta szüleit. A szülők a folyosón azt mondták, korábban nem ismerték a vádlottat, most találkoztak vele először. Eddig is azt gondolták - látva az újságokban megjelent képeket -, hogy az alacsony és vékony testalkatú fiú nem követhette el egyedül a bűncselekményt, és "nem bírt volna" a magas lánnyal, akinek hosszú körmei voltak. A személyes találkozás ezt megerősítette bennük.

A bíróság utána azokat a hagymaföldön dolgozó munkásokat hallgatta meg, akik rátaláltak a lányra, és járművükkel őt egy jobban meghatározható területre vitték, hogy a mentők könnyebben odataláljanak. Egyikük azt vallotta, hogy a lány tiszta tudatállapotban volt, megmondta a saját nevét, hogy Magyarcsanádon lakik, melyik iskolába jár, valamint hogy elrabolták, megkötözték, megerőszakolták, felgyújtották és a munkások segítségét kérte.

Egy vagy több elkövető?

A vallomás szerint a lány először többes számban beszélt, de később annyit mondott, hogy az elkövető egyedül volt, nem ismerte, és cigány származású. Azt is hozzátette, hogy korábban a barátjánál járt Makón, akinek nevét nem említette, és a bűncselekmény helyszínére robogóval érkezett. Nem akarták sokat beszéltetni, mert látszódott, hogy nagy fájdalmai vannak, fogalmazott a tanú. Az ő vallomásával egyezően nyilatkozott a többi munkás is.


K. András a vádlottak padján

A vádirat szerint K. András 2006. július 20-án Makótól 8 km-re, egy bozótos területre vitte Pénzes Henriettát. Ott megverte, megerőszakolta, lelocsolta benzinnel, és meggyújtotta. A fiatal lány három héttel később belehalt sérüléseibe.

Alibi a barátnak

Hétfőn délután egy tanú meghallgatása - aki az elhunyt lány barátjának "biztosított alibit" - volt nyilvános. A 65 éves férfi úgy nyilatkozott, hogy a lány barátjával, S. Norberttel július 19-én megbeszélték, hogy másnap horgászni mennek. Szavai szerint a fiú a bűncselekmény napján hajnali négy órakor bekopogott hozzá, és vele volt "egy magas, szőke lány" és a vádlott is.

Néhány perc alatt átöltözött, addig a három fiatal a háza előtt várta. Négyen indultak el, majd S. N. arra kérte a vádlottat, hogy vigye haza a lányt; ezt követően szétváltak és a vádlott a lánnyal elindult a buszmegálló felé. S. Norberttel megálltak egy kocsmánál is, ahol kávét ittak, majd együtt pecáztak addig, amíg a fiú anyja telefonált, és arra kérte gyermekét, menjen haza, mert rendőrök keresik.

A temetés képei
A temetés képei

A tárgyaláson S. Norbert azt mondta, hogy amíg az idős férfi átöltözött, addig ő hazament; a férfi szerint azonban erre nem volt elég ideje. A vádlott ugyanakkor tagadta, hogy az idős férfi házánál járt és azt is, hogy onnan bárki megbízására a sértettet haza vagy a buszpályaudvarra vitte volna. A tárgyalást vezető bíró az idős tanú meghallgatását követően úgy fogalmazott: "nem ígéri, hogy nem fogja újra beidézni".

Új védő, új vallomás

A 16 éves K. András bíróság előtt tett vallomásában több részlet is máshogy szerepelt, mint a rendőrségen tett vallomásban. A fiatalkorú vádlott ügyvédje az MTI-nek elmondta: az ellentmondásos vallomások még nem jelentik azt, hogy nem lehet figyelembe venni azokat. K. András egyébként nem sokkal a per kezdete előtt cserélt ügyvédet, a korábban kirendelt védő helyett Bene Zoltán lett a vádlott jogi képviselője.

Bene Zoltán kedd reggel a Napkeltében úgy fogalmazott, hogy meghallgatott a bíróság egy olyan tanút, akinek mondandójában ellentmondások merültek fel a vádlott és a sértett barátjának vallomásával. Olyan lényegi ellentmondásokról van szó, amiket a rendőrök nem oldottak fel, tette hozzá az ügyvéd. K. András vallomása is változott a rendőrségen tett vallomásokhoz képest, az ellene felhozott súlyos vádakból csupán a gyilkosságot illetően tett beismerő vallomást. A Blikk úgy tudja, hogy a vádlott S. Norbertre, Henrietta 27 éves barátjára vallott.

A vádirat szerint

A 18 esztendős lány Makón töltötte a július 19-éről 20-ára virradó éjszakát barátjával, aki hajnali négy óra tájban elment pecázni, és arra kérte a vádlottat, hogy kísérje el a lányt a buszmegállóhoz. K. András ezután a fiatalkorú kerékpárral a bűncselekmény későbbi helyszínére, Makó külterületére vitte az áldozatot, ahol rátámadt, legalább egyszer úgy megütötte, hogy azzal vérző sérülést okozott neki, majd megerőszakolta.

Annak érdekében, hogy a sértett ne tudjon a helyszínről elmenni, rendkívül szorosan megkötözte, a száját betömte. Majd visszament Makóra, elkérte egy ismerőse robogóját és egy benzinkútnál másfél liter benzint vásárolt. Visszatérve a helyszínre a benzint a megkötözött lányra öntötte, öngyújtójával meggyújtotta, magára hagyta, ezt megelőzően pedig magához vette a lány nyolc karikagyűrűjét és mobiltelefonját - hetvenezer forint értékben.

A lány kötelékei elégtek, Pénzes Henrietta összeszedve maradék erejét eljutott az egy kilométerre lévő hagymaföldön dolgozó emberekhez, akiknek röviden elmondta, mi történt vele; a munkások mentőt hívtak a lányhoz, aki másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett testének hatvan százalékán. A mentők az egyik szegedi egészségügyi intézménybe, majd életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel a fővárosi Szent István Kórház Égési Centrumába szállították. Pénzes Henrietta tavaly augusztus 10-én belehalt dérüléseibe.

A rendőrség a bűncselekmény után egy nappal elrendelte egy 15 éves fiú előzetes letartóztatását. K. András kezdetben élt a vallomás megtagadásának lehetőségével, pár nappal később azonban beszélt a nyomozóknak. Októberben teljes körű vallomást tett és bevallotta tettét, szavai szerint el akart titkolni valamit, és hogy ez ne kerüljön nyilvánosságra, rá akart ijeszteni az áldozatra. Emiatt locsolta le benzinnel és tartott a lány közelébe egy öngyújtót, de nem számolt a belobbanó benzingőzzel és így következett be a tragédia.

Az ügyészség tavaly decemberben készítette el a vádiratot, amelyben aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, erőszakos közösülés és kifosztás bűntettével vádolják a fiatalkorú fiút. Amennyiben a bíróság elfogadja a vádiratban foglalt tényállást, a tizenhatodik életévét a tett elkövetésekor még be nem töltött fiút halmazati büntetésként 15 év szabadságvesztéssel is sújthatják. (MTI)