Eltört egy magyar hajó a regensburgi kikötőben

2007.11.14. 10:50
Feltehetőleg szabálytalanul rakodtak abba a magyar uszályba, amelyik megrepedt és félig elsüllyedt egy német kikötőben.

Balesetet szenvedett rakodás közben szerdán egy magyar hajó a Duna németországi szakaszán, a regensburgi kikötőben.

A hajó egy magyar vállalat tulajdonában van. Korábban német tulajdonban volt, és egy bajor folyó után a Regnitz nevet viselte.

A Független Hírügynökség információi szerint a budapesti székhelyű Fluvius Hajózási és Szállítmányozási Kft. egyik hajója járt szerencsétlenül a Duna németországi szakaszán. A cégnél elmondták, hogy a háromfős legénységnek nem esett baja. A cég honlapja szerint a Fluviusnak öt teherhajója van, a legkisebb 900, a legnagyobb 1800 tonna árut képes szállítani.

A szerencsétlenül járt hajó

A teherhajót nem sokkal öt után kezdték vasérccel megrakodni. A fedélzeten már mintegy 400-600 tonna vasérc volt - és még jóval nagyobb mennyiség berakodása volt hátra -, amikor a hajó közepe a hatalmas teher súlya alatt meghasadt. A hajó középső része teljesen elsüllyedt, a vízből csak az eleje és a hátsó része látszik ki. Az előzetes vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a rakodás szakszerűtlenül történt.

A kikötői hatóságok hozzáláttak a szerencsétlenül járt hajó kiemeléséhez. A munkálatok késő estig eltarthatnak, a hajó kiemeléséhez különleges darukra van szükség. Az anyagi kár tényleges nagyságát csak a kiemelés után tudják megállapítani, de az már most látszik, hogy tetemes összegről lesz szó, bár a hajó elég öreg, jelenlegi értéke 300 ezer euróra becsülhető.

A regensburgi rendőrség szóvivője cáfolta azokat a korábbi értesüléseket, amelyek szerint a baleset következtében több száz liter olaj ömlött volna a folyó vizébe. Ezzel összefüggésben közölte: a víz felszínén vasércpor ömlött szét, és minden valószínűség szerint ezt hihették olajnak.