Visszaadták anyjának az Olaszországból elhozott kislányt

2005.09.14. 21:05
Vissza kell engednie édesanyjához Z. Boglárkát édesapjának. Z. Attila kilenc év után júliusban költözött haza Olaszországból, ahonnan a bíróság ítéletével szemben gyermekét is magával hozta.

Rövid időn belül harmadszor esett meg Csongrád megyében, hogy a bíróság egy kisgyermek külföldi elhelyezése mellett döntött. Szerdán a kilencéves Z. Boglárka ügyében döntöttek úgy, hogy Olaszországban élő édesanyjánál kell elhelyezni.

Boglárkát édesapja, Z. Attila hozta Magyarországra júliusban, amikor hazaköltözött Olaszországból. Tette ezt annak ellenére, hogy az olasz bíróság 2003-ban, amikor elvált feleségétől, a kislányt az anyánál helyezte el.

Z. kilenc éve költözött Olaszországba nejével, akivel három éve megromlott a viszonya. Júliusi hazaköltözésekor a kislány az anyja tudtával jött haza, apjának augusztus 1-ig kellett volna hazaengednie. Mivel ez nem történt meg, az anya feljelentése alapján eljárás indult ellene kiskorú elhelyezése megváltoztatásának vétsége miatt.

A Makói Városi Bíróság döntése alapján a kislányt péntekig az asszony nagyszüleihez kell vinnie, onnan utaznak édesanyjával Olaszországba. A döntésnek már eleget is tett, a kislány a nagyszülőknél van Mezőhegyesen, de útlevelét péntekig még magánál tartja, mert szeretne elbúcsúzni tőle, közölte az apa.

Z. Magyarországon és Olaszországban is kezdeményezte a gyermekelhelyezés megváltoztatását.