Az első fokon eljárt ügyész szerint ezzel nemcsak a közveszéllyel fenyegetés vétségét követte el a vádlott, de a köznyugalom súlyos megzavarásával a bűncselekmény minősített esetét is. A vád szerint ugyanis a cselekmény riadalmat váltott ki az emberek nagyobb csoportjában.
Az ügyész első fokon végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta, a védelem szerint ugyanakkor csak a bűncselekmény alapesete valósult meg, és ezért legfeljebb felfüggesztett szabadságvesztés lehet indokolt.
A Fővárosi Bíróságon szerdám másodfokon jogerőre emelt elsőfokú ítélet szerint sem valósult meg a köznyugalom súlyos megzavarása, csupán a közveszéllyel fenyegetés alapesete. Azonban a bíróság figyelembe vette, hogy a vádlott más bűncselekmény miatt visszaesőnek minősül, továbbá azt is, hogy az utóbbi időben jelentősen elszaporodtak nemcsak a repülőgépeket, hanem az iskolákat és a különböző intézményeket érő bombafenyegetések.
- Balatonfűzfő, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
Rovataink a Facebookon