Elloptak két értékes Markó Károly képet

2004.12.10. 12:38
Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség annak, aki segít megtalálni Markó Károly két csütörtökön ellopott képét. A Magyar Nemzeti Galéria által nyilvántartott védett festményeket egy Várfok utcai lakásból vitte el két férfi, akik a Nemzeti Galéria munkatársainak adták ki magukat.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint két férfi december 9-én délelőtt, nem sokkal tíz előtt bement a budapesti I. kerületi Várfok utca egyik lakásába és onnan ellopott két Markó Károly festményt, áll a rendőrség pénteki közleményében. A Magyar Nemzeti Galéria által nyilvántartott, védett alkotások összesen körülbelül 120 millió forintot érnek.

A lakás 93 éves tulajdonosának elmondása szerint mindkét elkövető 45-50 év körüli, az egyik erős, a másik átlagos testalkatú, mindketten barna színű, elegáns felöltőt viseltek. A lakásba úgy jutottak be, hogy a Magyar Nemzeti Galéria munkatársainak adták ki magukat, és ezzel beférkőztek az idős férfi bizalmába. A két férfi egyszerűen leakasztotta a falról a két mitológiai tárgyú képet, és valamilyen ürüggyel magukkal vitték azokat.

Mivel az idős férfit az akció során nem bántották, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya lopás és nem rablás miatt indított eljárást az egyelőre ismeretlen tettesek ellen, tudta meg az Index a BRFK sajtóügyeletétől.


Id. Markó Károly: Jupiter neveltetése (1828)


Id. Markó Károly: Vénusz és Ámor (1828)

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az elkövetőkkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Budapest rendőrfőkapitánya bruttó egymillió forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

Id. Markó Károly (1791 - 1860)

"Id. Markó Károly a magyar tájfestészet első európai rangú, iskolát teremtő mestere. Művészete nemcsak nemzeti festészetünk klasszikus korszakának szerves része, hanem a XIX. század közepén az olasz tájfestészetnek is értékes hajtása." (Bodnár Éva, a festő monográfusa)

Markó Vénusz és Ámor című képe 1831-ben készült. A képnek létezik egy három évvel korábbi változata is, azonos kompozícióval, eltérő részletmegoldásokkal.

Ezek az ismétlések Markó életművében - kortársaihoz hasonlóan - számos esetben kimutathatók, a képek újabb és újabb változatai mindig a művészi tökéletesítés célját szolgálták, írja Molnos Péter művészettörténész.