Tagad a martfűi kettős gyilkosság vádlottja

2001.11.15. 12:12
Ártatlannak vallotta magát az a férfi, akit a két és fél évvel ezelőtti martfűi kettős gyilkosság elkövetésével vádolnak. Az ügy szerdai tárgyalásán a szakértők egybehangzóan azt állították: a tettes valósággal kivégezte áldozatait. A gyilkos fegyvert egyelőre nem találják.
Szerdán folytatódott a martfűi kettős gyilkosság tárgyalása a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon. A vádirat szerint F. Károly 1999. június közepén Martfűn, az egyik hétvégiház kertjében meggyilkolt egy férfit és egy nőt. A nyomozók tíz nappal később őrizetbe vették a gyanúsítottat, akit a bíróság előzetesen letartóztatásba helyezett.

A feltételezett gyilkost azzal vádolják, hogy előre kitervelten hajtotta végre a kivégzésszerű gyilkosságokat, mely során tizenhárom lövéssel végzett a 32 éves K. Jánossal, és nyolc lövéssel a 27 éves K. Gabriellával.

A szerdai tárgyaláson az ügyész részletesen ismertette a szakértőknek a vádlottal kapcsolatos véleményét. Kitért többek között a grafológus, a pszichiáter és az elmeorvos szakvéleményére, valamint a poligráfos vizsgálat eredményére is. A szakértők úgy vélik: a gyilkos valósággal kivégezte a sértetteket.

A gyilkos fegyvert nem találják

Az elhunyt K. János helyi vállalkozót, aki őrző-védő és pénzbehajtási feladatokat vállalt, kötekedő, "nehéz embernek" tartották ismerősei. 1998 nyarán a helyi Birka Csárdában megverte és megalázta a vádlottat, aki többek állítása szerint bosszúval fenyegette meg K. Jánost. A vállalkozó barátnőjével, Gabriellával töltötte az estét a hétvégiházban, amikor a gyilkos meglepte őket, s végzett velük.

A vád képviselője a vádat közvetett bizonyítékokra alapozta, és elismerte: nincs meg a corpus delicti, a gyilkos fegyver.

Az ügyvéd a vádlott felmentését kérte

A gyanúsított védője megalapozatlanoknak minősítette a vádakat. Megemlítette például, hogy F. Károly - ellentétben az áldozattal - nem kötekedő természetű. A vád által felhozott állítások megcáfolása után védence teljes felmentését kezdeményezte.

Elvarratlan szál a nyomozásban

A védőbeszéd végén a bűncselekménnyel kapcsolatban egy fontosnak tűnő, máig felderítetlen nyomra hívta fel a bíróság figyelmét: a tárgyalás során ismertté vált, hogy a meggyilkolt fodrásznő édesanyja vallomásában elmondta: lánya, K. Gabriella életveszélyes fenyegetést kapott egyik kisgyermeke apjától. A korábbi időszakban beidézett tanúk, az elhunyt asszony kolléganői, vallomásukban ezt megerősítették, ám a nyílt tárgyaláson félelmükben visszavonták állításukat. A fenyegetéssel vádolt személlyel szemben a rendőrség lefolytatta a vizsgálatot, de a férfit ártatlannak találta. F. Károly, az utolsó szó jogán csak ennyit mondott: Nem én követtem el a gyilkosságot, felmentésemet kérem. A tárgyalás vezetője negyedórányi tanácskozás után bejelentette, hogy az ítélet kihirdetését elhalasztja.