Pinochet ügyvédjei védik Madeleine szüleit

Az már biztos, hogy Madeleine vérét találták meg szülei bérelt kocsijában, de brit szakértők vitatják, hogy ez a bűnösségüket bizonyítaná. Elképzelhető ugyanis, hogy a vér a bőröndjeikről kerülhetett a kocsiba. A bőröndökre meg a véráztatta hotelszobából. Az mondjuk még mindig nem tisztázott, hogy a szoba miért volt csupa vér, és hogy miért próbálta valaki kitakarítani.

Egészen biztos, hogy a májusban eltűnt négyéves brit kislány, Madeleine McCann vérét találták meg abban a Renault Scenic-ben, amit a gyermek szülei 25 nappal az eltűnése után béreltek Portugáliában, közölte a portugál rendőrség. A portugál SIC televíziónak nyilatkozó renőrök szerint háromból két teszt is kétségtelenül ezt bizonyítja.

A portugál hatóságok már a múlt héten hivatalosan is meggyanúsították a kislány szüleit, Kate-t és Gerryt, hogy közük lehet Madeleine feltételezett halálához - egyelőre ugyanis semmi sem bizonyítja, hogy a kislány tényleg meghalt.

A Sky News hírtelevízió meg nem nevezett forrásokból úgy értesült, hogy a vizsgálatok szerint a kocsiban talált vér nemcsak egyezik, hanem friss formában került a csomagtartóba. Azaz a Sky forrásai szerint ez azt bizonyítja, hogy a kislány teste volt a csomagtartóban.

A Guardiannak nyilatkozó törvényszéki szakértők ugyanakkor kétségbe vonták ez utóbbi állítást. Szerintük a DNS-egyezés nem lehet terhelő bizonyíték, mivel az nem állapítható meg, hogy a vér hogyan került az autó csomagtartójába. Szerintük nem zárható ki, hogy az a család bőröndjeiről került oda, azaz akár a hotelszobából, ahol a portugál hatóságok már korábban vérnyomokat találtak.

Egyelőre viszont arra sincs magyarázat, hogy a hotelszoba miért volt véres. Ráadásul a portugál hatóságok szerint nem kevés vérről van szó, állításuk szerint a szoba csupa vér lehetett, ezt pedig valakik láthatóan megpróbálták eltüntetni.

Az immár hivatalosan is meggyanúsított McCann házaspár időközben hazatért Angliába, Leicestershire-i otthonába. Ez ugyan a portugál hatóságok szerint is megnehezíti a nyomozás folytatását, de Portugáliában nem szokatlan, hogy a külfödli gyanúsítottak hazájukban védekezhetnek. Az ilyen esetekben, így most is, a gyanúsított hazája hatóságaihoz fordulnak, így McCannékat brit rendőrök hallgathatják ki.

McCannék, akik tagadják a vádat, pedig hozzáláttak védelmük megszervezéséhez. A Guardian szerint igazi profihoz, Michael Caplanhoz fordultak. Caplan és kollégái korábban a hirhedt brókert, Nick Leesont és Augusto Pinochet chilei diktátort is képviselték, valamint ők adtak tanácsot Tony Blairnek a David Kelly brit kormányszakértő rejtélyes halálával kapcsolatos bizottsági meghallgatás előtt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32