Botrányos ítélethirdetés a zászlóégetők perén

2004.06.17. 16:06
Büntetlenül, próbára bocsátással úszta meg a garázdaságot a Tilos Rádió elleni tüntetésen izraeli zászlót égető három férfi. A bíróság szerint M. Giorgio nem drogos cukorka, hanem a tömegpszichózis hatására cselekedett. A tárgyaláson állítása szerint hárommillió embert, illetve a Fideszt és az MDF-et képviselő M. Giorgio Orbán Viktort éltette és az orvosszakértőket gyalázta.
Bűnösnek találta a bíróság a Tilos Rádió elleni tüntetésen zászlót égető három vádlottat, garázdaság bűntettében. Az eljáró tanács az elsőrendű vádlott M. Giorgio Richárdot és a másodrendű vádlott B. Miklóst három év próbára, a harmadrendű vádlott F. Zoltánt egy év próbára bocsátotta, büntetést azonban nem szabott ki. A döntés értelmében a vádlottak, ha a próbára bocsátás ideje alatt bűncselekményt követnek el, most büntetés nélkül hagyott tettükért is felelnek majd.

Nem cukorka, pszichózis

Klikk a képre!
A bíróság nem fogadta el M. Giorgio védekezését, miszerint drog hatására cselekedett. A szakértői vélemények közül Zacher Gábor és az igazságügyi orvosszakértő véleményét fogadta el, Funk Sándor megengedőbb véleményét nem vették figyelembe. M. Giorgio viselkedését a tömegpszichózisnak tudták be.

A szakértői vélemények említésekor M. Giorgio helyéről felpattanva kiabálni kezdett. Véleménye szerint a szakértőknek diplomája sem volt, és nem is vizsgálták meg megfelelően. Kirohanása végén az elsőrendű vádlott a Fideszt éltette, és Medgyessy Pétert emlegette. A vádlotthoz a hátsó sorokban várakozó édesanyja is csatlakozott, őt a bíró a terem elhagyására szólította.

Hárommillió embert képviselt

Az ítélet ellen mindhárom vádlott és a vád is fellebbezett, előbbiek felmentést, az utóbbi büntetés súlyosbítását kérve. A vád indítványának benyújtásakor újabb botrány tört ki, mivel a másodrendű vádlott B. Miklós a "na ne szórakozz" kiáltással fogadta az ügyészi kérést. Mint mondta, a fellebbviteli tárgyalásra el sem jön, "inkább felköti magát".

M. Giorgio az utolsó szó jogán elmondott beszédében kijelentette, hogy hárommillió embert képvisel. Éppen az általa képviselt politikai csoportok felsorolásába kezdett volna, de a Fidesz és az MDF nevének elhangzása után a bíró megszakította, mondván ne használja politikai szónoklatra a bíróságot. Az M. Giorgio mellett tüntető közönség lecsitítása után azonban a tárgyalás rendben befejeződött.

Klikk a képre!
Vádbeszédében az ügyész elismerte, hogy az elsőrendű vádlott érdemi védekezést terjesztett be a cukorkára hivatkozva, de a tanúk, a bizonyítékok és a szakértők szerint a hivatkozott, a büntethetőséget kizáró tudatzavar nem támasztható alá. Az elsőrendű vádlott teljes mértékben felelős a terhére rótt cselekményért, védekezése csak a felelősségre vonás elkerülésére szolgál.

Kihívóan közösségellenes megbotránkoztatás

A másod- és harmadrendű vádlottak elismerték a zászlóégetést, védekezésük szerint azonban bűncselekményt nem követtek el. Az ügyész szerint összességében azonban fennáll a csoportosan elkövetett garázdaság, ugyanis a törvényben rögzített elemek mindegyike - a kihívóan közösségellenes, erőszakos, megbotránkoztatásra alkalmas magatartás - fennáll.

Az első és a másodrendű vádlottat társtettesként, a harmadrendű vádlottat bűnsegédként vonná felelősségre a vádat képviselő ügyész.

Más állapotban

A zászlóégetés miatt garázdasággal vádolt M. Giorgio esetében a legfőbb kérdés az volt, hogy vajon drog hatása alatt állt-e az elkövetés pillanatában. M. a kezdetektől állította, hogy a tömegben egy ismeretlen kábító hatású cukorkát adott neki, ennek hatására kezdett a zászlóégetésbe.

A zászlóégetés képei
Ízözön

Bár a szakértők sokáig kizárták ennek valószínűségét, szakértői véleményében Funk Sándor addiktológus elképzelhetőnek nevezte, hogy van a zászlóégető által tapasztalt tüneteket előidéző, cukorka formájú antidepresszáns - azaz teljes mértékben nem lehet kizárni ezt a lehetőséget. Funkkal szemben Zacher Gábor toxikológus teljesen kizártnak tartja a drogos verziót.

Regresszív tüntetők

Zacher szerint a Funk által emlegetett antidepresszáns létezik ugyan, de nem az M. Giorgio által hivatkozott mentholos, hanem narancsos ízben. Zacher számos kábítószert vizsgált meg az angyalportól kezdve a kokainon át az amfetaminokig, ám nem talált egyetlen szert sem, amely M. viselkedéséhez hasonló tüneteket produkálna. Szerinte a felvétel alapján M. regresszív állapotára lehet következtetni, amely azonban nem tért el a többi tüntető viselkedésétől.

A kereszténységet féltették

A Tilos Rádió előtt tartott januári tüntetésen, mellyen a jobboldali csoportok tiltakoztak a rádióban karácsony este elhangzottak miatt. "Kiírtanám az összes keresztényt" - hangoztatta a december 24-én sugárzott műsor egyik vezetője. Bár kijelentésétől mind műsorvezetőtársai, mind a rádió elhatárolódott, a Jobbik feljelentése után szinte az összes magyarországi jobboldali szervezet a rádió felszámolását követelte. Az ORTT hosszú hetek alatt megszületett határozatában harminc napos felfüggesztéssel és a műsorszolgálati alap pályázataiból történő fél éves kizárással sújtotta a rádiót.

A rádió épülete előtt január 11-én tartottak tüntetést a jobboldali szervezetek. Az esemény atrocitásokba torkollt, az MTI fotóriporterének gépét összetörték, több tüntető, köztük M. Giorgio az izraeli zászló elégetésével fejezte ki ellenérzéseit. Az ügyben az elsőrendű vádlott M. Giorgio mellett a tárgyaláson az izraeli zászló Dávid-csillagát lelogózó, Izraelt a magyar nemzet levesébe beleköpő államnak nevező B. Miklóst és az izraeli zászlót a helyszínre vivő F. Zoltánt állították bíróság elé.

F. Zoltán védője, az első demokratikus parlamentben az MDF színeiben a kommunista múlttal való leszámolást követelő törvényjavaslatot jegyző Zétényi Zsolt többször is butaságnak nevezte a másodrendű vádlott B. Miklós védője, Grespik által hangoztatottakat, miszerint az izraeli zászló véletlenül került elő. Mint mondta, azt védence vitte oda.