Őszig is elhúzódhat a Minnelli-nyomozás

2004.08.03. 16:44
A BRFK július 12-e óta nyomoz csalás gyanúja miatt az elmaradt Liza Minnelli fellépés ügyében, az eljárás hónapokig is eltarthat még. A rendőrség jelenleg az iratok áttanulmányozásával, értékelésével foglalkozik, valamint egy informatikai szakértő is véleményt alkot a művésznő menedzserével váltott e-mailekról.
Még mindig folyik a nyomozás a botrányos körülmények között elmaradt Liza Minnelli koncert ügyében - tudta meg az Index Péntek József alezredestől, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztály Gazdaságvédelmi Osztályának vezetőjétől.

A három héttel ezelőtt csalással meggyanúsított koncertszervező ügyében július 12-én indult eljárás, miután a 2004. július 10-én 19 órára meghirdetett jótékonysági koncertre nem jött el Liza Minnelli. A borsos árú belépőjegyeket kifizető, majd a pénzüket visszakövetelő csalódott nézők közül több mint hetvenen feljelentették a műsorszervező céget.

E-mail szakértőre várnak

A vizsgálati főosztály gazdaságvédelmi nyomozói a szerződéskötés, illetve a koncert lemondásának körülményeit kezdték vizsgálni, és mivel Liza Minnelli menedzsmentje és a Movies and Fashion Kft. közötti szerződés és levelezés angol nyelven íródott, ezért első lépésként magyarra kellett fordíttatni az iratokat. A fordítás eredménye július 21-én érkezett meg a rendőrségre, ahol azóta is ezen iratok áttanulmányozása, értékelése folyik.

Péntek József kérdésünkre nem kívánt részletekbe bocsátkozni, a nyomozás érdekeire hivatkozva csupán annyit árult el, hogy következő lépésként egy informatikai szakértőt is bevonnak a vizsgálatba, aki az emaileket tanulmányozza majd, különös tekintettel a dátumokra. A nyomozás ugyanis azért indult, mert a szervezők még akkor is eladtak néhány jegyet, amikor a meghirdetett időpont előtt néhány nappal már nyilvánvaló volt a koncert elmaradása.

"Szeretnénk nagyon hamar befejezni a nyomozást" - közölte az alezredes, akinek óvatos becslése szerint másfél-két hónap múlva zárhatják le a csalás miatt indult ügyet. Szerettük volna megkérdezni a koncert szervezőjét is, azonban Bóna Ágnes, a műsorszervező kft. ügyvezetője telefonszámán "előfizető nem kapcsolható".