Véres zavargások a Miss World miatt

Legalább 100 ember vesztette életét a Miss World szépségverseny decemberi döntője elleni tüntetésben a nigériai Kadunában. A városban kijárási tilalmat rendeltek el.
Több ezer muszlim fiatal vonult az utcákra, hogy a Miss World szépségverseny decemberi döntője ellen tüntessenek a nigériai Kadunában szerdán és csütörtökön. A demonstrálok égő gumikból barikádokat építettek, épületeket gyújtottak fel, és keresztény templomokra támadtak. Az egész városra kiterjedt zavargásokban eddig legalább száz ember vesztette életét. A hatóságok szinte azonnal kijárási tilalmat rendeltek el. Az iskolákat és a közhivatalokat a bezárták, a legtöbb üzlet már ki sem nyitott.

SMS-ben buzdítottak

A tüntetés egyik fő oka az volt, hogy a ThisDay napilap azt írta egyik cikkében: Mohamed próféta valószínűleg feleségül venné az egyik Miss World jelöltet, ha látná őket. Szerdán több száz ember vonult a lagosi székhelyű újság kadunai irodája elé. A BBC tudósítója szerint a tüntetésekre a helyi mecsetekben buzdítottak, az inkriminált szöveget SMS-ben küldték szét az embereknek. A lap azonnal visszavonta a cikket, és két külön cikkben is elnézést kért a muzulmánoktól.

Összecsapások: 2000 halott

A kormány közleményben intette nyugalomra a tüntetőket. A Reuters úgy tudja, hogy a muszlimok támadásokat terveznek a ThisDay összes irodája ellen. Kadunában egyébként már számos összecsapás volt a keresztények és a muzulmánok között. Az elmúlt két évben mintegy kétezer ember vesztette életét az összetűzésekben.

Bojkott

A muzulmánok szerint a verseny ellentmond az iszlám hagyományainak, és megszentségteleníti a Ramadánt. Ezért a Miss World szépségverseny december 7-i döntőjét Nigéria déli, túlnyomó részt keresztények lakta részén tartják majd. A verseny megrendezése már többször veszélybe került, mert több szépségkirálynő bejelentette, hogy bojkottálja a döntőt, mert egy nigériai asszonyt, Amina Lawalt halálra ítéltek házasságtörés miatt. Az asszonyt végül államfői közbenjárásra felmentették. Mások saját biztonságukat féltve mondták le a részvételt, de 90 jelölt már megérkezett az országba.

Rozs Renáta nem fél

A magyar szépségkirálynő, Rozs Renáta már november 8-án kiutazott Nigériába, mondta el az Indexnek Fásy Marika, a Miss World Hungarytól. Rozs Renáta mindenképpen részt vesz a versenyen. Fásy Ádám hozzátette, hogy a lányokra rengeteg biztonsági őr vigyáz. A fürdőruhás felvételeket már előre rögzítették, így a döntőn a lányok csak ruhában vonulnak fel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25