Szeresd a testem!

2000.06.28. 16:42
Pisifoltos alsónadrágban, és sárgával satírozott fogakkal feltehetően kellemetlen fotómodell-válogatásra várni, ráadásul a melegben érzékenyebb gombás lábujjköz is hozzátehet vajmi keveset az identitászavar kialakulásához. Az Index tudósítója ezért tiszta fehérneműt öltött, mosakodási szokásait pozitív irányba átalakította, és elindult, hogy pontot tegyen eddigi életének körkörösen ismétlődő mondatainak végére. Aztán a világegyetem egy nagy sötét segglyuk lett, mert se Naomi Cambell, se exkluzív szerződés, csak egy szimpla modellválogatás, ahol az egyperces mélyinterjú igazolta leginkább, hogy jobb inkognitóban lévő újságírónak lenni, mint naiv hableánynak.
Sokat vesztett a modellszakma
-Én megígértem, hogy eljövök! - szólt oda a csúnyábbik lány a szebbnek. Szemmel láthatóan a barátnő támogatása egyáltalán nem nyugtatta meg az ideges leányt, de ennek ellenére megadóan állt be a kapualj előtt kígyózó sorba. A többiek inkább a földet nézték, mint egymást, rutinos modellválogatásra-járók között ez így megy, sem elriasztani, sem biztatni nem akarnak saját arcukkal. Persze egy munkakezdő plasztikai sebész a végletekig duzzaszthatná pacientúráját a felhozatalból, de nincs jogunk szólni, amíg az Index munkatársa is körübelül úgy néz ki, mint egy tarkón vágott parasztgyerek.

Üngyüm-büngyüm táptalaj

www.sex.hu
Ennek ellenére csak a szomszédos irodaházból lehetett reagáló hangokat hallani, ami inkább az előnytelen miniszoknyáknak, és vadul karikírozott testi hibáknak szólt, nem pedig a lenyűgöző látványnak. Bár ki kell emelnünk egy félhosszú, félszőke hajú leányzót, aki amolyan üngyüm-büngyüm táptalaj benyomást keltett, amelybe egy-egy belvárosi séta után magok ezrei lehetnek képletesen elültetve. Pontosan érkezik a válogatást összehívó hölgy, az Index tudósítója folyamatosan információt vadász, de mindenki látványosan saját magával van elfoglalva. Arcokon a kétség, hogy jó vagyok-e ennyire, nem tartanak-e nagyképűnek, stb.. -Ne izguljatok! - nyugtatgat a modellügynökség vezetője, majd elkéri a fotóalbumokat. Közben folyamatosan elnézést kér, hogy a fotós még nem ért ide, és ez feltűnően jól esik a bérház második emeleti folyosóján összezsúfolódott csoportnak - kell ez a törődés, ha már szépek vagyunk. A nemek aránya húsz a négyhez, de vannak nehezen csoportosítható humanoidok is, akiket végül is a festett körmökről, és az állandó fintorgás miatt a nők táborába sorolt a felületes riporter.

Izgi van a levegőben

Fojtott erotika
-Menj már közelebb, nem hallok semmit! A hang egy anyukától jön, aki bőszen lökdösi nyolcadikos forma kislányát, aki merészen szembeszegülve a vaskorlát és a szülői akarat által létrehozott konstellációval állandóan el szeretne menni. Arcán az eltökélt mama kézügyessége, és tényleg jól áll neki a szájfény, bár a smink még semmit sem ér, egészíti ki vizuális észlelésemet a modellszakma egyik avatatlan képviselője. Az anyuka perceken belül társat talál egy nőben, aki szintén előszeretettel tuszkolja előre lányát, az eredmény sokkal jobb: a lány önként a bejáratig nyomul. Közvetlenül mellette a koordináló nő háromszori sikertelen telefonálás után - jaj, hol van már ez a fotós? -, belekezd az általános tájékoztatóba.

Taigetosz és Kimnowak

Apollo I.
Jelen pillanatban nem kell fizetni semmit, ez amolyan ingyenes erőmérő, amelynek egyetlen célja a felesleges időrablás megakadályozása. Aki fotóalbumot hozott magával, már mehet is isten hírével, aki pedig közös adatbankban akarja viszontlátni saját fizimiskáját, ki kell töltenie egy jelentkezési lapot. Ez a lap, és a kitöltés utáni beszélgetés fogja eldönteni, hogy az illető alkalmas-e a tényleges regisztrációra, vagy csak égetné az ügynökséget, és képességeinek leginkább a Taigetosz által nyújtott lehetőségek adnának önszántukból megnyilvánulási keretet. -Ja, és még egy jó tanács: csak profi fotókat fogadunk el, nem ilyen gagyikat! - mutatott rá a koordinációs hölgy diszkréten az előtte álló leányzó féltve őrzött albumára. A júniusi hideg csendet a fotós érkezése szakította meg, akit csak a felhúzott bukósisak különböztetett meg Kimnowaktól. Meg Bruce Willistől. Meg Ryantől.

Szolid jellemek

Az ügynökség belseje szolid jellemekre vall, sehol egy szék, csupán félkarú rabló az előtérben, amely nyilván a vállalkozások ügyes portfoliójára enged következtetni, mintsem a várakozásban végezhető alternatív tevékenységekre. Ebben a szél-, és székvédett övezetben kell kitölteni a lapokat, amelynek leginkább bonyolult kérdése a pályázó céljait firtatja. Az Index munkatársa a következőket írta:

SZERETNÉK SOK HELYEN MEGJELENNI, HOGY REJTETT KÉPESSÉGEIM TERET NYERJENEK.

Fejlövésnek ragtapasz

Sajnos nem tudok információkat szolgáltatni arról, hogy a többiek mit írtak, de az mindenképpen figyelemre méltó, hogy grafomán jellemekről tett tanúbizonyságot a sok fedetlenül hagyott lap. A műveletet az első jelentkező behívása zavarta meg, aki kicsit tétován lépett be a kisterembe, ahol egy fekete bőrfotel rejtekéből tekintett rá a négyszemű bíráló bizottság. A fotós meg koordinációs. Egy ellopott pillanatban az Index tanúja lehetett egy mars csoki kibontásának és bekebelezésének, amit a fotós eszközölt taníthatóan hanyag keresztbe tett lábbal, és magabiztos mozdulatokkal. A meghallgatás kerek két percig tartott, és akkor még a kintállók sem tudták, hogy a bizottság kétszeresen is túlteljesített az első behívó esetében. Utána azonban mindenkiben realizálódott, hogy ez nem a Miss Universe, a szellemi képesség kábé annyira számít, mint fejlövésnek a ragtapasz, és ha valaki első látásra nem lenyűgöző, akkor az abban a pillanatban el van kapálva.

Hány centi magas vagy?

Tizenheten tizennyolc percet raboltak a bizottság idejéből, amikor behívták az Index munkatársát, aki azon gondolkozott, hogy édesanyja mellett van-e olyan ember a földön, aki még az egyszer az életben szép gyereknek fogja titulálni. Az egész párbeszédablak hatvan másodpercig volt nyitva, de a terjedelem ellenére idemásolom tanúságként, hogy miként osztotta fel a spontán összeverődő szereplőhalmaz egymással kohézív viszonyban lévő dramaturgiai síkokra a beszélgetést.
-Sziasztok!
-Szia, mesélj valamit magadról!
-Mire vagytok kíváncsiak?
-Mindenre. Tanulsz?
-Igen, diák vagyok Szegeden, és..
-Hány centi magas vagy?
-180.
-Köszi szépen, szóljál a következőnek!

A lebőgés hamarabb jött ki az ajtón, mint a riporter, a szánakozó, és együtt érző tekintetek viszont ebben az esetben csak a félelem palástolásában játszhattak főszerepet. Legalábbis ezzel nyugtatgathatja magát a lemeózott vasaló is, amikor átélve a sokat tapasztalt meóssal való találkozást önként süti ki magát valamely gyári hibás konnektorban.