Fiktív számlákat foglaltak le a MOL Rt.-nél

2002.09.30. 13:17
Több százmillió forint értékben foglaltak le hamis számlákat a MOL Rt.-től - értesült a HavariaPress. A gyanú szerint az olajtársaság csaknem ezer dolgozója nyújtott be éveken át fiktív számlákat sport- és egészségügyi szolgáltatások igénybevételéről.
A hírügynökség információi szerint a részvénytársaság fejenként évi háromszázezer forintot szán arra, hogy dolgozói hasznosan töltsék el szabadidejüket: a fizetés-kiegészítést uszoda- és sportpályabelépőre, kirándulásra, aktív pihenésre költhetik, ennek ellenértékét a cég a keretösszeg erejéig számukra megtéríti.

A MOL nem károsodott
A Mol Rt. tavaly nyáron ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen, miután azt tapasztalta, hogy fiktív számlákkal számoltak el a cég dolgozói a béren kívüli juttatási rendszerben - mondta Felkai György, a Mol Rt. kommunikációs igazgatója hétfőn. A Mol Rt. illetékese hangsúlyozta, hogy a társaságot ezzel kapcsolatban semmilyen kár nem érte és nem érheti.
Három évre visszamenőleg

A nyomozás eddigi adatai szerint a dolgozók nagy része fiktív számlákkal igazolta költségeit, amivel körülbelül 500 millió forintos kára keletkezett az olajtársaságnak. A rendőrség három évre visszamenőleg vizsgálja az ilyen típusú számlák valódiságát. Szigeti János, a nyomozást folytató XI. kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, egyelőre nem tudják, hogy fogják az ügyben érintett szokatlanul nagy számú gyanúsítottat kihallgatni.

Nem egy számlagyárból

A nyomozás vezetője szerint már most látszik, hogy a fiktív számlákat nem egy számlagyárból vásárolták, hanem a dolgozók ismerőseik vállalkozásain keresztül jutottak hozzájuk.

Tíz százalékért

A nyomozást viszonylag megkönnyíti, hogy a MOL-nál folyó belső vizsgálat során sokan már beismerték, hogy a számlaérték 10 százalékáért vásárolták a bizonylatokat. A MOL Rt. sajtóosztályán az Index megkeresése egyelőre nem reagáltak.