Lánykereskedelemmel gyanúsítják a montenegrói államügyészt

Lánykereskedelem és prostitúcióra való kényszerítés miatt őrizetbe vették Montenegró helyettes államügyészét. A rendőrség szombaton késő este letartóztatta Zoran Piperovicot, aki tagadja az ellene felhozott vádakat.
A helyettes államügyész mellett rendőrkézre került több más személy is, aki állítólag részt vett a lánykereskedelemmel és prostitúcióval foglalkozó kiterjedt bűnszövetkezetben.

Kipakolt a moldovai prosti

Piperovic tagadja, hogy bármi köze lenne a bűnhálózathoz. Azt állítja, hogy valaki "csúnyán belemártotta az ügybe", aminek - mondja - nagyon súlyos következményei lesznek.

A hálózat után régóta nyomoz a rendőrség, s nem kizárt, hogy az ügynek lesznek még olyan érintettjei, akik magas köztisztségeket foglalnak el az állami szervekben. A rendőrkézre került ugyanis egy moldovai prostituált, aki súlyos lelki megrázkódtatáson esett át: fogvatartói kínozták és különféle fajtalanságokra kényszerítették őt. A moldovai lány vallomást tett, és megnevezett több olyan politikust, bírósági és rendőrségi tisztségviselőt, akiknek ferde hajlamait ki kellett szolgálnia. A gyógykezelés alatt álló prostituált a rendőrség oltalma alatt áll.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04