Tárat kellett cserélniük a móri rablógyilkosoknak

A kilőtt lövedékek mennyisége alapján arra következtetnek a szakértők, hogy tárat kellett cserélniük a móri rablógyilkosság elkövetőinek. Az elhunytak egy részét közelről, kivégzésszerűen lőtték agyon.
Tárat kellett cserélniük fegyvereikben a móri bankrablóknak, olyan nagyszámú lövést adtak le áldozataikra. Az igazságügyi orvos szakértők és a helyszíni szemlebizottság az ORFK honlapján olvasható megállapításai közül a nyomozó hatóság kiemeli, hogy az elhunytak közül többen kivégzésszerűen váltak a példátlan kegyetlenséggel végrehajtott bűncselekmény áldozatává.

A két elkövető két lőfegyverből adta le a lövéseket. A jelentésből nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen fegyverrel öltek Móron, de az biztosnak tűnik, hogy gépfegyvert használtak a tettesek. A nyilvánosságra került információk szerint Kalasnyikovval, vagy Skorpió géppisztollyal lőttek a bankban.

A szakértői jelentés szerint több áldozattal kivégzésszerűen végeztek, azaz feltehetően közvetlen közelről lőtték agyon őket. A rendőrség honlapján köszönetet mondott a sajtónak, hogy nem akadályozták alaptalan híreszteléssel munkájukat.

Az ORFK oldalán megjelentek szerint több szemtanú is adott leírást a tettesekről, esetleges menekülési útvonalukról. Ezeket folyamatosan ellenőrzik. A rendőrségnek ugyanakkor továbbra sincs pontos információja arról, hogy mennyi pénzt vittek el az Erste Bank móri fiókjából.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19