Leszerelt kommandósokat ellenőriz a rendőrség Mór-ügyben

Egykor a rendőrségnél, illetve katonaságnál ténykedő kommandósokat is ellenőriz a rendőrség a móri rablógyilkosság kapcsán - tudta meg a Magyar Hírlap. A nyomozók az idegenlégiót megjárt személyeket is ellenőrzik, de mintegy félszáz olyan magyar bűnözőt is ellenőriznek, akikről feltételezhető, hogy képes volt a mészárlásra.
A móri géppisztolyos mészárlás felderítését végző nyomozók megkezdték azoknak a személyeknek az ellenőrzését, akik az elmúlt években szereltek le a magyar rendőrség, illetve a katonaság speciális lőkiképzést kapott központi és megyei bevetési egységeitől. A Magyar Hírlap úgy tudja: ha befejezik az egykori kommandósok ellenőrzését és nem lelik meg az elkövetőket, úgy elszámoltathatják a terrorelhárító egységek jelenleg is szolgálatot teljesítő tagjait.

Volt idegenlégiósok is górcső alatt

Rajtuk kívül a francia idegenlégiót megjárt személyeket is górcső alá veszik, mindezt az indokolja, hogy a fegyverszakértők szerint a leadott negyven lövés csaknem mindegyike célba talált. A tettesek e szerint profik lehettek, mert számoltak a sorozatlövő fegyverek nehezen korrigálható félrehúzásával, amihez komoly gyakorlatra van szükség. A nyomozás illetékesei ugyanakkor a lapnak leszögezték: ez csak az egyik lehetséges "csapásirány", a legnagyobb figyelmet továbbra is a fegyveres bűncselekményekkel korábban kapcsolatba hozott személyek felkutatására koncentrálja a rendőrség.

Kétszáz nyomozó dolgozik a megoldáson

A móri mészárlás felderítésén jelenleg is kétszáz nyomozó dolgozik és valamennyi megyei főkapitányságon és a városi kapitányságokon kijelölt rendőrök segítik a központi csoport munkáját. A rendőrség listát készített arról az ötven magyar bűnözőről, akiknek elszámoltatása lehetséges elkövetőként elengedhetetlennek tűnik a móri ügy felderítéséhez. Közülük csaknem tucatnyian máris előkerültek, de egyiküknek sem volt köze a móri rablógyilkossághoz.

Külföldi elkövető?

Felmerült az is, hogy külföldi lehet az elkövető, ennek felderítése érdekében nyolc környező ország rendőrségével vették fel a kapcsolatot a magyar hatóságok, de elsősorban ukrán, jugoszláv és szlovák vonalak után folyik a kutatás. A Magyar Hírlap szerint a rendőrség elkészítette azt a listát is, mely azokat a cselekményeket veszi sorra, amelyeket a móri rablók követhettek el. Az egyelőre nem nyilvános listán szerepel egy idei és több tavalyi felderítetlen bűncselekmény is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04