Vallomást tett a móri bankrablás egyik gyanúsítottja

Változtatott eddigi taktikáján, és több kérdésre is válaszolt a móri rablógyilkosság egyik gyanúsítottja, K. Ede - értesült a Blikk. Ezt Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója is elismerte, de hangsúlyozta: nem beszélhetünk beismerő vallomásról. A Blikk úgy tudja, a vérengzés egyik áldozata halála előtt beszélt egy rendőrrel. Lamperth Mónika belügyminiszter elégedetlen a móri nyomozás kommunikációjával.
K. Ede, a móri rablás egyik gyanúsítottja kedden vallomást tett. Hogy mit mondott, egyelőre nem tudni, de az tény, hogy a jegyzőkönyvet aláírta. A gyanúsított ügyvédjét, Lantos Gyöngyit kedden és szerdán sem lehetett telefonon elérni.

Garamvölgyi cáfol

A korábbi hírekkel ellentétben nem kötöttek vádalkut K. Edével. Ez több ok miatt sem lehetséges, mondta Garamvölgyi László. A vádalkut csak ügyészi jóváhagyással, a gyilkosságnál enyhébb bűncselekmény esetében lehet kötni.

A Magyar Hírlap úgy tudja, a másik gyanúsított, H. László ügyvédje szerdán kapja meg a nyomozóktól a védence ügyében készült jegyzőkönyveket a házkutatásról és a tanúk felismeréséről. Kiss Attila a napilapnak elmondta, ez nem a teljes dokumentáció, csak azokat kaphatja meg, amelyek nem sértik a nyomozás érdekeit. Az ügyvéd ezek birtokában dönt arról, javasolja-e H. Lászlónak a vallomástételt. Kiss Attila polgári pert indít a nyomozás után azokkal a lapokkal szemben, amelyek megírták védence teljes nevét.

Szerdán Garamvölgyi azt is cáfolta, hogy három fegyvert - egy Skorpiót, egy 9 milliméteres parabellumot, és egy cseh gyártmányú 7.65-ös Zbrojovkát - foglaltak volna le a helyszínen.

A belügyminiszter elégedetlen

Elégedetlen a móri nyomozás kommunikációjával a belügyminiszter. Lamperth Mónika az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy a rendőrségnek kevesebbet, de megalapozottan kell nyilatkoznia. Jogos elvárás a móri tömegmészárlás ügyében nyomozó rendőrökkel szemben, hogy munkájukat gyorsan, pontosan, eredményesen végezzék, és csak a tényekről tájékoztassák a közvéleményt.

Garamvölgyi László elmondta, hogy a közeli napokban biztos, rendőrségi forrásból származó információkat tesznek közzé a nyomozásról.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25