Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Szemtanúkkal próbálják felismertetni az egyik móri rablót

2007.02.27. 18:31
A móri bankrablással meggyanúsított N. Lászlót megmutatják a rendőrök a postások elleni támadások szemtanúinak. A férfit - társával ellentétben - még nem viszik Mórra.

Kedden megkezdték a felismertetési eljárást a Nemzeti Nyomozó Irodán a postások elleni támadásokkal is meggyanúsított N. László esetében, tudtuk meg Horváczy Emesétől, az NNI szóvivőjétől.

N. László felismertetése a klasszikus módon zajlik: a férfit statiszták közé állítják, úgy kell a tanúknak kiválasztani azt, aki szerintük a tettes. A kedden kezdődött felismertetésekbe a rendőrök szeretnék bevonni az összes olyan tanút, akik korábban azt mondta, ha látná, felismerné a postások támadóját.

A nyomozó iroda kedden az Indexnek is odaadta az N. László elfogásáról készített videófelvételt. A tatabányai lakótelep parkolójában rögzített videón jól látszik, hogy N. nem akart elmenekülni, mindenben engedelmeskedett a kommandósoknak.

A móri ügyben zajló nyomozásról, a gyanúsítottak vallomásairól nem közölt részleteket a szóvivő. Kérdésünkre annyit mondott, hogy egyelőre nem tervezik, hogy N. Lászlót Mórra szállítják. A múlt héten W. Róbertet elvitték a nyomozók a Fejér megyei városba, hogy rekonstruálják a történteket. Végigjárták vele a bankrablás helyszíneit, bevitték az egykori Erste fiók épületébe.

"Van róla szó és én igényelném is a helyszíni bejárást, de konkrét időpont még nincs. Ezen a héten már nem valószínű, hogy sor kerülne rá" - mondta az Indexnek Jáno Christopher, N. László kirendelt ügyvédje. A gyanúsított jogi képviselője szerint a következő napokban nem várható különösebb fejlemény az ügyben, a rendőrök a gyanúsítottak vallomásainak részleteit ellenőrzik, ami igen aprólékos munka.


Jáno Christopher visszautasította azokat a szakértői nyilatkozatokat, amik szerint N. László pszichopata lenne. "Nem tartom szerencsésnek ezeket a kijelentéseket. Nem kívánok nyilatkozatháborúba bonyolódni, de a büntetőeljárási szabályok értelmében csak független elmeorvosi vizsgálatok alapján lehet ilyet kijelenteni." Az ügyvéd szerint az sem szerencsés, hogy ilyen nagy nyilvánosságot kapnak a nyomozás részletei, hogy napról napra kiszivárog valamilyen apróság az NNI falai közül.

Postások elleni támadások

A móri bankrablással meggyanúsított férfi számlájára jelenleg két másik bűncselekményt írnak: az egyik a veszprémi postásgyilkosság, a másik egy 2003-as, győri kézbesítő elleni támadás. Ez utóbbiban emberölés kísérletével gyanúsítják, fegyvere akkor csődöt mondott. A rendőrség korábban azt közölte: a veszprémi postásgyilkosság mellett további öt postás elleni támadással hozható összefüggésbe az akkor még ismeretlen elkövető.


Az első bűncselekményt még a móri mészárlás előtt, 2002. februárjában követték el Tatabányán, akkor egy postai kézbesítőt egy láncokkal összekötött bottal, nuncsakuval támadtak meg. Az elkövető a sértett fejére több ütést mért, majd nyolcszázezer forintot zsákmányolt.

Másfél évvel később, 2003. június 24-én Veszprémben a tettes több lövéssel megsebesített egy postai kézbesítőt, majd a nála lévő készpénzt elvette. A sértett két nappal később belehalt sérüléseibe. Az elkövető akkor 757 ezer forintot szerzett. Pár hónappal később, 2003. októberében Győrben támadt meg egy postást, és eltulajdonított tőle 600 ezer forintot.


2004. június 16-án egymillió forintot szereztek egy postástól Tatabányán. Szintén Tatabányán támadtak meg egy kézbesítőt 2004. szeptemberében, tőle csaknem másfél millió forintot zsákmányoltak. Csaknem ugyanennyit szereztek 2005. júniusában Győrben egy postástól. A nyomozók szerint a hat bűncselekmény láncolatot alkot, és azok egy elkövetőhöz köthetőek.