Célzottan szúrt Mortimer

A szakértői vélemények szerint célzottan szúrta át kardjával a 17 éves Mortimer május 8-án a Moszkva téren a buszon egy roma fiút - közölte a nyomozást vezető Szigeti József őrnagy hétfőn a közszolgálati televízióban.
A szakértői vélemény szerint célzott szúrással, azaz szándékosan szúrt Mortimer - mondta az BRFK erőszakos személy és vagyon elleni bűncselekmények alosztályának vezetője a műsorvezető kérdésére válaszolva a Magyar Televízió Nap-kelte című reggeli műsorában.

Közlése szerint hétfőn szembesítik a Mortimer becenevű fiatalember vallomásával és a szakértői véleményekkel a szúrás következtében annakidején életveszélyes sérüléseket szenvedett roma fiút. A két érintett nem találkozik személyesen, a bizonyítási kísérleten felvett anyagot mutatják be az áldozatnak.

Állt a busz

A bizonyítási kísérletnél bebizonyosodott, nem állja meg a helyét Mortimer védekezése, amely szerint véletlenül szúrta meg a roma fiút, mert a busz hirtelen elindult. A szakértői vélemények szerint a busz állt, sem irányváltoztatást, sem mozgást nem végzett, Mortimer pedig célzottan szúrt - közölte a nyomozás vezetője.

Elmondta azt is, hogy a gyanúsított vallomásán kívül semmi más nem bizonyítja, hogy önvédelemből szúrt; Mortimer azt állított, hogy a roma fiú egy zsebkéssel megfenyegette őt.

Szigeti József közlése szerint a cselekménysorozat rövid idő alatt játszódott le, így a gyanúsítottnak sok ideje nem lehetett a célzásra.

"Egy szokványos nézeteltérésnek a befejező aktusa volt, egy előzetes szóváltást követően történt a szúrás" - nyilatkozta a tettes motivációjáról Szigeti József.

Az incidens

Május 8-án Budapesten a 21-es buszon, a Moszkva tér közelében lévő megállóban, egy hatfős, katonai jellegű ruhát viselő társaság egyik tagja karddal átszúrt egy 15 éves roma fiút.

A rendőrség elfogta a bűncselekményt elkövető, 17 éves, törökbálinti - magát romának valló - szakközépiskolást, aki egy be nem jegyzett hagyományőrző társaság tagjaként társaival éppen harcművészetet gyakorolni igyekezett a Normafához. A Mortimer becenevű fiatalember nyilatkozataiban azt állította, hogy a 15 éves fiúnál kést látott, ezért vette elő a kardját, s, hogy baleset történt, mert a busz hirtelen megindult, s ekkor szúródott a kard a fiatal fiúba.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Ötezer gyerek maradt iskola nélkül Horvátországban

A földrengés következtében öt iskola teljesen megrongálódott, további kilencre jelentős felújítás vár. A Katolikus Karitász gyűjtést szervez.

tegnap, 14:50

  • Sport
Orbán Viktor: Szeretném megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez

A miniszterelnök azt is szívesen látná, hogy a futballválogatott ismét vb-döntőt játszik.

2020. december 31., 10:23

  • Sport
Bryant, Benedek, Maradona – őket gyászolta a sportvilág idén

Azokra a legendákra emlékezünk, akiktől 2020-ban kellett búcsút vennünk.

2020. december 30., 18:18

  • Külföld
Több halottja is van a keddi horvátországi földrengésnek, egy gyerek is az áldozatok között

Petrinja városközpontja megsemmisült, Zágrábban is összedőltek épületek.

2020. december 29., 13:56

  • Külföld
Akadozik a mentőakció Horvátországban

Ma hajnalban hét utórengés is volt Horvátországban, hétre emelkedett az áldozatok száma. Az EU válságkezelésért felelős biztosa ma a térségbe utazik.

2020. december 30., 08:07