Jogerősen 3 év 10 hónap letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta emberölés kísérlete miatt a Mortimer néven ismert fiatalkorú, Gy. Mihályt a Fővárosi Ítélőtábla szerdán.

A Mortimerről készült fantomrajz
A vád szerint 2005 májusában az akkor 17 éves Mortimer a fővárosi 21-es buszon 80 centiméteres kardjával átszúrta egy 15 éves roma fiú testét, aki életveszélyesen megsérült. Mortimer mindvégig azzal védekezett, hogy a karddal átszúrt fiú fenyegette, és véletlenül sebesítette meg őt, amikor megbotlott a hirtelen megmozdult buszban.
A Fővárosi Bíróság Mortimer védekezését nem fogadta el, hanem 3 év 10 hónap börtönre ítélte. A szóbeli indoklásakor Vaskuti András bíró hangsúlyozta: Mortimer a kardját szándékosan nagy erővel szúrta bele a fiú testébe. Hozzátette, hogy a penge máj-, vastagbél- és lépsérülést okozott és az életmentő műtéttel az áldozat lépét el kellett távolítani. A bíró kiemelte, hogy a maga nemében páratlanul agresszív bűncselekményt Mortimer fényes nappal, a város közepén, egy utasokkal teli buszon követte el, minden különösebb ok nélkül, ráadásul a vádlott a bíró szerint nem bánta meg tettét.
Mortimer a Fővárosi Ítélőtábla előtt bocsánatot kért a tettéért, amelyet, mint mondta, mélyen megbánt. A másodfokon eljáró bíróság szerint a Fővárosi Bíróság ítélete minden tekintetben megalapozott volt, és ezért szükségtelennek látta a védő által indítványozott újabb bizonyítási kísérletet és további tanúk meghallgatását.
A megszúrt fiú 3 millió forintos kártérítési igényéről külön polgári perben döntenek majd.
- 2005. május 8. vasárnap: a bűncselekmény napja, az áldozatot kórházba szállítják.
- Május 10. kedd: Budapest rendőrfőkapitánya félmillió forint nyomravezetői díjat ajánl fel a nyomravezetőnek
- Május 15. vasárnap: az ügy miatt rasszizmus-elleni demonstráció a Moszkva téren
- Május 17. kedd: meghallgatja a rendőrség az áldozatot, aki ezt követően a sajtónak is nyilatkozik. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben napirend előtti felszólalásában azt mondja, hogy fajgyűlöletből ered a roma fiú elleni támadás
- Május 19. csütörtök: A rendőrfőkapitány 1 millió forintra emeli a nyomravezető jutalmát
- Május 20. péntek délelőtt: megtalálják az elkövetőt, az áldozat elhagyja a kórházat, délután: az elkövető a kihallgatás során romának vallja magát
- Május 22. vasárnap: a rendőrség elrendeli a támadó előzetes letartóztatásba helyezését, az RTL Klub vasárnap esti beszámolója szerint a támadó rendőrségi vallomásában arra hivatkozott, hogy áldozata megfenyegette, hogy elvágja a torkát.
- Május 23. hétfő: a gyanúsított jogi képviselője azt nyilatkozza, hogy az áldozat a támadás előtt késsel fenyegetőzött, a Fővárosi Bíróság vádirat-ismertetése szerint súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt áll a Pesti Központi Bíróság előtt az áldozat
- Május 29. hétfő: anti-antirasszista tüntetés a Moszkva téren
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 98 m2 Szobák 1+3 db Vételár 79,99 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon