A világ leggyorsabb nem motorikus sportja

A sebesség mérésének lehetősége rögtön versengést indított el. Ha valamit mérni lehet, akkor azt le lehet jegyezni, és össze lehet hasonlítani más mérési eredményekkel. Ez az alapja a gyorsasági ejtőernyőzésnek is, mint a legtöbb versenysportnak úgy általában.

A mérési lehetőséggel megdőlt az a korábbi hit, miszerint létezik egy olyan sebesség, amit a zuhanó ejtőernyős nem léphet túl ez az úgynevezett ,,terminal velocity", amit valamikor holtpontnak fordítottak, körülbelül 190 km/h. A megszállott ernyősök azonban már régen túllépték ezt a sebességet, a jelenlegi rekord 534 km/h.

A sportnak persze megvannak a maga szabályai, az például természetes, hogy semmilyen légellenállást csökkentő aerodinamikus tárgyat nem lehet használni, illetve viselni. Nem vihető továbbá olyan tárgy, ami az ugró súlyát megnövelné, a megfelelő gyorsulást kizárólag fejjel a föld felé lehet elérni. Az ugrási magasság minimum 4000 méter, ezután a versenyzőnek 1400 métere van arra, hogy gyorsuljon, majd a következő 1000 méteren elért eredmény lesz a meghatározó.

Az ugrás veszélyessége sem elhanyagolható, hiszen a szimpla ejtőernyős ugrással szemben itt a minél nagyobb sebesség elérése a cél. A sport művelői szerint ehhez nem kevés kitartás és odafigyelés szükséges. Körülbelül 350 km/h-ás sebességnél van egy pont, ami talán a hangsebesség átlépéséhez hasonlítható. Ekkor a versenyzőnek nagyon kell ügyelnie az egyensúlyozásra, nehogy a keletkezett légörvény eltérítse a pályáról, illetve kivesse onnan, messzire repítve. Külön figyelmet kell szentelni továbbá arra, hogy időben elkezdjenek lassítani, hogy az ernyőt kinyithassák, legkésőbb 1 kilométerrel a földfelszín felett.

A sport szerelmesei, mindannyian profi ejtőernyősök, máris világbajnokságokat rendeznek, az első ilyen idén július 13-16-ig tartott, és a franciaországi Lapalisse-ban rendezték meg. A jelenlegi csúcstartó Roberto Franceschetti, aki rekord 534 km/h-rás rekordját tavaly júniusban ugrotta.