Újra bezárhatják a Moulin Rouge-t

Új eljárási szakaszba került a Moulin Rouge ügye, miután a most a szórakozóhelyen tartózkodó, magát üzemeltetőnek tartó Vermes János fellebbezést nyújtott be a kerületi jegyző határozata ellen. A szórakozóhelyet szabálytalan működtetés címén bezáratta az önkormányzat, de az üzemeltető később önkényesen kinyitotta. Az igazgató szerint a jegyzőnek felelnie kell, mert "hatáskörét túllépve" intézkedett. Az önkormányzat viszont továbbra is azt hangoztatja, hogy jogszerűen járt el, és már azt várja, hogy végre "beköltözhessen" a három hete kiválasztott új üzemeltető.
A hatóság már 2001 októberében hivatalosan visszavonta a szórakozóhely működési engedélyét, de a Moulin Rouge tovább üzemelt. A múlt hét pénteken engedély hiányában a VI. kerületi jegyző határozatának megfelelően lepecsételték és bezárták a szórakozóhelyet. Vermes János igazgató azonban már aznap, illetve vasárnap is fogadott vendégeket.

Elutasítást várnak

Gombaszöginé Balogh Ibolya, a VI. kerületi önkormányzat jegyzője az Indexnek elmondta, abban a reményben továbbítják a szerinte jogszerűtlenül eljáró "helyfoglalók" fellebbezését a közigazgatási hivatalhoz, hogy az el fogja utasítani. A jegyző hangsúlyozta: a hatóság a törvényi feltételeknek megfelelően és jogszerűen járt el, amikor bezáratták a törvénytelenül üzemelő szórakozóhelyet.

Új üzemeltető a küszöbön

Vermes János, a Moulin Rouge igazgatója nem számol azzal, hogy újra bezárják a mulatót, sőt, meggyőződése, hogy a jegyzőnek "felelnie kell, amiért hatáskörét túllépve, joghszerűtlen járt el". Az igazgató szerint többek között azért is támadható, a VI. kerület határozata, mert őt nem értesítették.

Az igazgató szerint "valami rejtélyes ok miatt nagyon sürgős a jegyzőnek, hogy egy szégyenteljes eljárással tönkre tegye a Moulin Rouge hírnevét".

"Mintegy három hete kapta meg az új üzemeltető az engedélyeket, azóta vár arra, hogy átvegye az üzletet - mondta az Indexnek Gombaszöginé Balogh Ibolya, aki reméli, hogy ha rendeződik az ügy, végre jogszerűen működhet tovább a szórakozóhely. A jegyző elmondta, hogy megbírságolják az üzemeltetőt, és az is elképzelhető, hogy rendőri közreműködéssel újra lakat kerül az ajtókra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19