Az MTI elnöke feljelentette a csalót

A nemzeti hírügynökség vezetője feljelentést tett a rendőrségen egy ismeretlen csaló ellen, aki rendszeresen Huszár Istvánként mutatkozik be, és az MTI nevében kér információkat, alkalmanként pedig pénzt. Az MTI az utóbbi napokban több közleményben is elhatárolódott az ismeretlentől, jelezve ilyen nevű munkatársuk nincs.

A Magyar Távirati Iroda Rt. feljelentett a rendőrségen egy ismeretlen férfit, aki magát a cég munkatársának kiadva különböző emberektől adatokat, pénzt, illetve információt kért - közölte csütörtökön Vince Mátyás, az MTI elnöke.

"Több munkatársunk is arról számolt be, hogy egy Huszár István néven bemutatkozó férfi, azt állítva magáról, hogy ő az MTI internetes honlapjának vezetője, különféle emberekkel ismerkedett meg, majd tőlük interjút vagy adatokat, illetve pénzt kért" - mondta Vince Mátyás leszögezve, hogy Huszár István nevű munkatársa nincs az MTI-nek; internetes szerkesztőségének vezetőjét máshogy hívják.

Elmondta: a hírügynökség munkatársainak olyan információk jutottak tudomására, hogy a férfi esetenként házassági vagy lakáshirdetésekre válaszol, de "például telefonált a keszthelyi rendőrkapitányságra is adatokért, mintha újságíró lenne". "Olyan telefont is kaptunk, amely szerint ez az ember MTI-s névjeggyel mutatkozott be valakinek. Ez a névjegy minden bizonnyal hamis. Az MTI eredeti logója a honlapunkon, a www.mti.hu-n megtekinthető" - mondta az elnök.

Az MTI eddig két közleményt adott ki arról, hogy Huszár István nem alkalmazottja vagy megbízottja, nem áll az MTI-vel semmilyen szerződéses kapcsolatban, és nem jogosult az MTI nevében eljárni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58