Sebestyén kiadatását nem segítette a Duna Tv

2005.06.22. 16:57
Interjú készült a kiadatási procedúrán és médiahisztin átesett Zombori Sebestyénnel és apjával kevéssel azután, hogy a 11 éves fiú elhagyhatta a pszichiátriát. Az apa objektív riportot szeretett volna végre, a tévé exkluzív interjút akart. A csatorna cáfolja, hogy bármilyen szerepet játszott volna a fiú kiadatásában.

Megérkezett Németországba a makói kisfiú, akit kedd éjszaka adtak át a pszichiátriai intézetben a kiadatását kérő édesapának, közölte a Németországban élő apa ügyvédje szerdán. Az ügyvéd telefonon beszélt az apával és a gyermekkel is, mindketten azt mondták, jól vannak.

Az éjjeli elutazás előtt a Duna Televízió székházába mentek, ahol felvételek készültek Sebestyénről és apjáról, mert el akarták kerülni a vádat, hogy a gyereknek nyugtatót adtak, bilincsbe verték, vagy erőszakkal vitték el, mondta az ügyvéd.

Objektivitást vártak a Duna tévétől

"A Duna tévével szóbeli megállapodást kötöttem: akkor nyilatkozunk, ha objektívek lesznek. Elegünk lett abból, hogy hiába szólaltam meg bármelyik médiában, egyoldalúan az anya oldalára álltak, és végig egy brutális apáról beszéltek. Ennek az apának tegnap az ölében ült a gyermek, úgy nyilatkozott" - mondta Kollár Andor.

A tévések szerepét vizsgáltatnák
"Emberi jogainak sárba tiprásával" adták át Sebestyént apjának, "akitől félt, reszketett", áll a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ közleményében, amelyet a kiadatás hírére reagálva adtak ki szerdán. Álláspontjuk szerint a fiút olyan körülmények között vitték el, amelyek "egy harmadik világbeli diktatúrára emlékeztettek. A közleményben írtak szerint Sebestyén apját a Duna Tv munkatársai szállították a helyszínre, és a kocsiban ülők közül ketten is rendőrigazolványt mutattak fel. A fiút és apját ezután a televízió székházába szállították, ahol exkluzív interjút adtak. A szervezet arra kéri a belügyminisztert, hogy járjon utána: rendőrök vagy tévések ültek-e a kocsiban. Az ORTT-t és a Duna Tv vezetőségét pedig arra kérik, vizsgálják ki, milyen szerepet játszottak az újságírók Sebestyén kiadatásában.
A Duna tévé autója vitte a makói kisgyerek apját kedd este a pszichiátriára, közölte a televízió szerkesztőriportere szerdán egy gyermekjogi szervezet közleményére reagálva. Mint arról beszámoltunk, a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ "megdöbbenéssel" tapasztalta, hogy a televízió szállította az édesapát az intézetbe, hogy "voltaképpen ügyintéző" volt.

Szekeres Szabolcs elmondta, hogy Zombori Sebestyén apja exkluzív interjút ígért nekik: apa és fia csak náluk szerepelt együtt. Ők vitték az intézethez az apát, de a pszichiátria közelében átszállt a bírósági végrehajtók kisbuszába. Szekeres cáfolta ugyanakkor a jogvédők állítását, hogy autójukban rendőrök utaztak volna - a tévések sajtóigazolvánnyal, nem rendőrigazolvánnyal hajtottak be az intézetbe.

"Azt mondta: Hiányoztál"

A kórházat meg kellett győzni, hogy adják át a gyermeket az apjának, mert a szakemberek azt mondták, hogy Sebestyén meg akarja ölni magát. Végül a főigazgató beszélgetett el a gyerekkel, és ő mondta ki, hogy Sebestynnek nincsenek öngyilkossági hajlamai. Az ügyvéd szerint a kisfiú sírva borult apja nyakába, amikor meglátta, és azt mondta: "hiányoztál".

"A gyermek önként, befolyástól mentesen hagyta el édesapjával az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, ahol megállapították, hogy a gyermek ott tartózkodásának semmilyen indoka nem volt" - mondta Krejniker Miklós, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke.

A főigazgató szerint durvák voltak a végrehajtók

A pszichiátriai intézet vezetője ugyanakkor szerdai sajtóértekezletén úgy fogalmazott, hogy a végrehajtók agresszíven léptek fel. "Ebben a helyzetben azt kellett mérlegelni, hogy a gyermek számára mi a legkedvezőbb megoldás; mivel barátságosan viselkedett apjával szemben, az intézet munkatársai úgy döntöttek, hogy megengedik a gyermek elvitelét, amire állapota is lehetőséget adott" - mondta el.

Göncz Kinga szerint vitatható volt a civil szervezetek szerepe a makói kisfiú ügyében; az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium vezetője szerint a gyermek érdeke ellenében történtek a dolgok. "Egyértelműen az volt a tapasztalatom, hogy nagyon sokszor a szülők a gyereken keresztül próbálnak egymás ellen valamit lépni, miközben a gyereknek egyértelműen az az érdeke, hogy ez ne történjen meg. Tehát azt gondolom, hogy a civil szervezetek szerepe nagyon vitatható volt ebben az ügyben" - mondta a miniszter MTV-ben.

Göncz Kinga, aki maga is pszichiáter, konzultált egy szakemberrel. A pszichiáter szerint a vizsgálatok azt mutatták, hogy nem egyértelmű a helyzet: Sebestyén ragaszkodik mindkét szülőjéhez. A miniszter megismételte, hogy az ügyben a minisztériumnak nincsen mozgástere, mivel érvényes bírósági határozat van.

Sebestyén vesszőfutása

Zombori Sebestyén kiadatását Németországban élő apja kérte, aki jogerős bírósági határozattal tudja alátámasztani igényét. A 11 éves fiú válófélben lévő édesanyja 14 hónapja hozta haza húsvéti vakációra a fiát, de azóta sem vitte vissza. Sebestyén korábban arról számolt be, hogy apja szíjjal verte őt, és forró vízzel öntötte le fürdés közben. A fiú feljelentést is tett későbbi lakhelye, Makó kapitányságán. A bíróság június 21-ére tűzte ki a kiadatás napját, a fiút azonban sem a bírósági végrehajtók, sem a rendőrök nem találták meg a makói házban. Később kiderült, nagyanyja a Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe vitte állítólagos dührohamai miatt. Az orvosok kedden késő este úgy döntöttek, kiengedik a kórházból; a kiadatást a végrehajtók rendőri biztosítással bonyolították le.