Négy fogoly szökött meg Nagyfáról

2003.08.06. 11:11
Négy rab kifeszítette a mellékhelyiség rácsos ablakát, és megszökött a nagyfai börtönből. A szabadságot négy óráig élvezték csupán, mert a helikopteres keresés eredményre vezetett.
Négy órával a szökése után elfogták azt a négy rabot, akik megszöktek a nagyfai börtönből - tudta meg a HavariaPress.

A Szegedhez közeli büntetés-végrehajtási intézetben szerdán hajnalban, három óra körül fedezték fel a négy rab eltűnését. A vizsgálat megállapította, hogy a négy férfi egy mellékhelyiség rácsos ablakát kifeszítve, lepedőkből font kötélen ereszkedett le az épületből. A szökevényeknek még egy négy méter magas drótkerítésen is át kellett mászniuk, ám ennek ellenére mindannyian el tudták hagyni az intézet területét. Az intézet parancsnoka a szökés felfedezése után azonnal riasztotta a rendőröket, akik helikopterekkel vonultak a helyszínre.

A nyomozók nagy erőkkel fésülték át a környék mezőgazdasági területeit, s ennek eredményeképpen kevéssel hét óra után mind a négy szökevényt sikeresen elfogták. A szökés körülményeit, illetve az esetleges felelősök szerepét egy három tagú bizottság vizsgálja ki.