Tizenöt gyermeket gázolt el a nagymama

Legalább tizennyolc ember sérült meg - közöttük tizenöt gyermek - amikor egy nagymama a hazafelé készülő gyermekek közé hajtott egy általános iskola parkolójában Los Angelesben. Az idős nő összekeverte Mercedese gázpedálját a fékkel- jelentette a Los Angeles Times és a CNN.
Elvesztette uralmát járműve felett, és a szüleikre váró gyerekek illetve tanáraik közé hajtott egy nő Los Angelesben, megsebesítve 15 gyermeket és három tanárt. Közülük három gyermek és egy tanár sérülése súlyos. A balesetet okozó 60 év körüli asszony unokájáért ment, ám egyszer csak folyamatosan gyorsulva átszáguldott az iskola parkolóján - írta le az esetet Brian Humphrey a Los Angelesi tűzoltóság szóvivője.

A nő a gázpedálra lépett a fék helyett - mondta Steve Ruda kapitány. Hozzátette, hogy azért van ilyen sok sérült, mert a gyermekek sorban állva vártak szüleikre a parkolóban. Az eset szerda délután történt az Észak Los Angelesi Eagle Rock nevű városrészben.

Gyermekek a Mercedes alatt

David Thibault iskolaigazgató szemtanúja volt az esetnek, és látta, hogy négyen-öten is az autó alá szorultak. Többen azonnal odarohantak, hogy leemelhessék a Mercedest a sérültekről. A legtöbben csak horzsolásokat és zúzódásokat szenvedtek, de egy 6 és 9 éves kisfiút mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. Állapotuk súlyos, de nem életveszélyes.

Tragikus baleset

A nő és az autóban ülő gyermekek csak könnyebb sérüléseket szenvedtek, de megfigyelésre kórházba szállították óket. Az idős hölgy nagyon megrendült az eset után. A rendőrség nem kíván vádat emelni a nő ellen, mert úgy vélik, tragikus baleset, nem pedig bűncselekmény történt.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32