A kamionsofőrök reflexén múlott
Az egyterű Nissan Serenát szabályos távolságból követő 40 tonnás kamion sofőrje, észrevette az aszfalton többször bucskázó majd elterülő kislányt. A férfi járművét a gyermek előtt másfél méterrel tudta lefékezni, miközben a kormányt balra fordítva lezárta a mellette lévő sávot is. A vészfékező kamion mögött érkező, szintén megfelelő követési távolságot tartó másik nehézsúlyú jármű sofőrje is időben észlelte a rendkívüli helyzetet, és előzésből a másik sávra húzódva ugyancsak keresztbe fordult az úton. A kamionbarikád leállította a forgalmat az A7-esen, a mentők pedig igen gyorsan a helyszínre érkeztek.
Csak könnyebb sérülések
Puetzéknek 150 méterrel távolabb sikerült megállni, az anya odarohant az úton fekvő Lenához, aki eszméleténél volt, és fájdalmakra panaszkodott. Azonban a kis Lena könnyebb fejsérüléssel és végtagzúzódásokkal megúszta a végzetesnek ígérkező balesetet. A sérült gyermeket a montélimari kórházba szállították. Sebeit ellátták, és hétfőig megfigyelés alatt tartják, de a módszeres kivizsgálás kisebb bevérzéseken kívül komolyabb károsodást nem mutatott ki.
A szerencsétlenségnél segédkező csendőrök szerint, ha a házaspár gépkocsija mögött haladó kamion nem tartja magát olyan szigorúan a közlekedési szabályokhoz, akár tömeges katasztrófa is történhetett volna az A7-esen. Ezen az útszakaszon ilyen idő tájt óránként 3500 gépkocsi száguld a háromsávos sztrádán.