Ismét terhes a gyermekei megölésével vádolt anya

2005.08.02. 19:03
Részleges beismerő vallomást tett kedden egy kilencszeres gyerekgyilkossággal gyanúsított német asszony. A rendőrséget a család ismerőse értesítette, miután gyermekcsontokra bukkant egy akváriumban.

"Teljesen normális volt, egyáltalán nem nevezném hülyének" - nyilatkozta a Berliner Zeitungnak annak a 39 éves nőnek a szomszédja, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1988 és 2004 között megölte kilenc gyermekét. Más lakók szerint Sabine H. "ordenáré" volt, amikor lerészegedett.

#alt#
Gyermektetemek után kutatnak a német rendőrök (Fotók: EPA)

Most is terhes

A BBC honlapja szerint Sabine H. - jelenleg állás nélküli fogorvos-asszisztens - tizenhét éves korától a válásáig együtt élt a keletnémet állambiztonság alkalmazottjával. Tőle három gyermeke született - tizennyolc, tizenkilenc és húsz évesek -, akik apjukkal élnek. Az asszonynak egy másfél éves kislánya is született, sőt, állítólag most is terhes, immár tizennegyedszer.

A 39 éves Sabine H. beismerte, hogy az újszülöttek közül kettőt megölt, csak erre a kettőre emlékszik, mert a többiek világra jövetelekor részeg volt: amikor a szülési fájdalmak elkezdődtek, leitta magát. Azt is állította, hogy a szüléseknél senki sem segített.

#alt#
Rendőrök Brieskow-Finkenheerdben

Takarítás közben

Az újszülöttek földi maradványait, csontjait az Odera menti Frankfurt közelében fekvő Brieskow-Finkenheerdben találták meg egy garázsnak is használt sufniban. Sabine H. "személyes holmikat" tárolt a család tulajdonát képező fészerben. A család megbízott egy ismerőst a sufni rendberakásával, s az illető a hét végén takarítás közben egy homokba süllyesztett akváriumban gyerekcsontokra bukkant. A kihívott rendőrök további csontokat találtak virágládákban és műanyag edényekben is.