Unokabátyja erőszakolta meg az értelmi fogyatékos lányt

A megalapozott gyanú szerint a 27 éves nyíregyházi férfi március 8-án egy mezőgazdasági területen megerőszakolta saját unokatestvérét, egy 15 éves, értelmi fogyatékos lányt.

Beismerő vallomást tett a rendőrségen az a férfi, akit unokahúga jelentett fel a rendőrségen nemi erőszak miatt, mondta el Fülöp Gergely hadnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense az Indexnek. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint március 8-án a 15 éves, értelmi fogyatékos lány rokonait látogatta meg, és az unokatestvére felajánlotta, hogy majd hazakíséri.

Útban hazafelé, dél körül, egy Nyíregyháza szélén található földterületen a férfi megerőszakolta a tizenkét évvel fiatalabb, még fiatalkorú lányt. A feljelentést követően a Nyíregyházi Rendőrkapitányság erőszakos közösülés bűntettének megalapozott gyanújával másnap, szerdán őrizetbe vette a 27 éves fiatalembert, aki kezdetben tagadta, hogy köze lenne a történtekhez, de később elismerte tettét.

A férfi néhány hónapja szabadult hasonló bűncselekmény miatt kiszabott többéves börtönbüntetésből, előzetes letartóztatásba vételére a rendőrség hamarosan javaslatot tesz. A bíróságon valószínűleg nagy súllyal esik majd latba, hogy a férfi visszaesőként követte el tettét, és hogy áldozata fiatalkorú, védekezésre kevésbé képes, értelmi képességeiben korlátozott volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25