Megölte mind az öt gyermekét egy nő Belgiumban

2007.02.28. 18:01
Megölte gyermekeit, majd öngyilkosságot akart elkövetni egy nő Belgiumban.

Megölte egy belga anya mind az öt gyermekét, majd pedig öngyilkosságot kísérelt meg egy 25 ezer lelkes városban, Nivelles-ben, Brüsszeltől 33 kilométerre délre, az ország vallon részén.


Forrás: AFP

Az anya késsel végzett négy lányával és egy fiával. A legkisebb gyerek 4, a legidősebb 14 éves volt. Az asszony önmagát is olyan súlyosan megsebesítette, hogy a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba. Előtte még telefonon segítséget hívott, de már hiába.

A nő indítékai egyelőre nem ismertek, csak annyit tudni, hogy egy idő óta depresszió miatt kezelés alatt állt.

A gyerekek apjának nincs köze a bűncselekményhez: őt a hatóságok értesítették a szörnyű eseménytől.

A hét elején már történt egy hasonló, tragikus bűneset Belgiumban: hétfőn egy anya felgyújtotta saját magát és 3 éves kisfiát, ráadásul úgy, hogy a gyerek még élt, amikor a lángok belekaptak. Már csak elszenesedett holttestüket találták meg.