Szökésben az elítélt nőgyógyász

2003.10.28. 19:25
Az 53 éves pécsi férfi egy olyan országban rejtőzködik feleségével, amellyel Magyarországnak nincs kiadatási szerződése.
Külföldre menekült, és jelenleg is ott bujkál az a nőgyógyász, aki három páciensét is megerőszakolta a pécsi Szülészeti Klinikán - tudta meg a HavariaPress. A hírügynökség információi szerint az 53 éves férfi egy olyan országban rejtőzik, amellyel Magyarországnak nincs kiadatási szerződése. A nőgyógyász ügye egyébként még 1996-ban kezdődött, három altatásban lévő páciensét ekkor erőszakolta meg a férfi.

A Pécsi Városi Bíróság először 2000-ben ítélte el a férfit, akkor - első fokon - öt és fél év büntetést kapott, illetve öt hónapig volt előzetes letartóztatásban. Még ugyanabban az évben sor került a másodfokú tárgyalásra is, ahol azonban eljárási hibákra hivatkozva felülbírálták az előző határozatot és újra első fokú ítéletet hoztak vele szemben. A nőgyógyász akkor öt év négy hónap börtönbüntetést kapott, s az ítélet jogerőre emelkedéséig szabadlábra engedték. Jogerős döntést végül idén hozott a Baranyai Megyei Bíróság.

Az orvosnak februárban kellett volna megkezdenie az időközben négy év négy hónapra mérsékelt büntetését, de ennek nem tett eleget. A rendőrség ezért május 19-én országos körözést adott ki az elítélt ellen, de mostanáig sem találták meg a férfit. A hírügynökség értesülései szerint a nőgyógyász minden magyarországi tulajdonát eladva, feleségével együtt egy olyan országba menekült, amellyel Magyarországnak nincs kiadatási szerződése.