3000 fok volt a nyitranováki robbanásnál

Nehézfémek szennyezik a patakot Nyitranovákon (Nováky), miután felrobbant egy ottani üzem. Egy héttel a detonáció után, pénteken előkerült a negyedik áldozat, egy férfi testének maradványa. Négy embert tovább keresnek.

A katonai robbanóeszközök hatástalanítását végző üzem hatalmas csarnoka a múlt héten pénteken robbant fel. A detonáció következtében néhány másodperc alatt szinte zúzalékká vált a helyszín.

Megtalálták a negyedik áldozat maradványait

A csarnok helyén akkora kráter keletkezett, hogy az elpusztult épület - ha állna - beleférne. Az üzem többi épülete is súlyosan megrongálódott, tizenkét kilométeres körzetben számos településen törtek be az ablakok. Az ország történetében soha ilyen erejű robbanást nem jegyeztek fel. Két ember holttestét röviddel a robbanás után megtalálták, hat személynek azonban nyoma veszett.

Az eltűntek egyikének csonkolt testmaradványa időközben előkerült, azóta DNS-vizsgálattal már a személyazonosságát is megállapították. A pénteken föllelt emberi maradványról nincs több információ, de tudni lehet, hogy ez is "szerencsének" minősül, hiszen azt feltételezik, hogy a hatalmas erejű robbanásban az eltűntek egyszerűen semmivé lettek.

Gőzzé és füstté válnak

A minap az egyik eltűnt személy, egy 21 éves fiatalember édesapja, az üzemet minden részletében ismerő tapasztalt tűzszerész azt nyilatkozta, hogy a még keresett áldozatok valószínűleg gőzzé és füstté váltak, mert a robbanás centrumában a pusztító erők mellett háromezer Celsius fok hő is keletkezett.

A földig letarolt helyszínen a rendőrség és a katonai szakértők pénteken is folytatták a vizsgálódást, de érdemi megállapításra nem jutottak - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Ján Packa országos rendőrfőkapitány.

30-szoros szennyezés a közeli patakban

Milan Vanga, a fegyveres erők szóvivője azt nyilatkozta, hogy a nyitranováki üzemben történt katasztrófa a hadsereg egyetlen lőszerraktárában sem ismétlődhet meg, mert ott a biztonsági rendszerek teljesen megbízhatóak. Jóllehet a robbanás a levegőt nem szennyezte, a környezetvédelmi felügyelőség csütörtökön a helyszín közelében folyó patak vizében a megengedettnél harmincszor nagyobb mértékben mutatott ki nehézfémeket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32