Szétcsúsztak az új-zélandi diákok

Feledékenyek és fáradékonyak az új-zélandi diákok, aminek oka a növekvő kannabiszfogyasztás, állapította meg egy felmérés. Az utóbbi időben minden harmadik iskolai felfüggesztés kapcsolatban áll a drogfogyasztással.
Tanulók ezrei felejtik otthon tankönyveiket, vagy alszanak el az órákon, mert túl sok füvet szívnak - áll a tizenévesek drogfogyasztását vizsgáló, napokban közzétett új-zélandi jelentésben. A középiskolások egyharmadát drogok miatt kell felfüggeszteni - idézi a középiskolai tanárok szakszervezetének kongresszusán felolvasott jelentést az AP.

Razziák, felfüggesztések

A drog miatt felfüggesztett diákok fele bennszülött maori származású, miközben részarányuk a középiskolai diákok között összesen húsz százalék. Komoly veszélyt jelent, hogy egyes diákok drogkereskedelemmel szerzik meg saját szükségletük kielégítéséhez a pénzt - írja a jelentés. Mivel a kormányzat nem nyújt támogatást a probléma leküzdéséhez, az iskolák kénytelenek maguk drograzziákat tartani, és felfüggesztéssel büntetni a rajtakapott tanulóikat.

Keménydrogokat is használnak

A droghasználat elterjedtségét jelzi, hogy számos diák már eleve rendszeres kannabiszfogyasztóként érkezik a középiskolákba - mondta el a konferencián Timoti Maru, a szakszervezet keleti parti régióért felelős vezetője. Elmondása szerint egyes diákok már keményebb szereket, például crack-et is fogyasztanak.

A jelentés szerint nem jellemző, hogy a diákok az iskolában szívnának. A kábítószert általában otthon, esetleg autójukban fogyasztják. A fogyasztás így olyan közösségi problémának minősül, melynek megoldását nem várhatják az iskoláktól - figyelmeztet a jelentés.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31