Repülő csészealjakat láttak Iránban?

2004.05.02. 12:50
A közel-keleti ország lakosai az utóbbi napokban többször számoltak be fényesen világító repülő tárgyak észleléséről sőt, az állami televízió is lejátszott egy felvételt, amelyen egy fehér korong látható a Teherán fölötti égbolton.
A helyi újságok és hírügynökségek jelentése szerint múlt hét kedden nyolc iráni városban az utcára özönlöttek az emberek, hogy láthassák a felhőkön átszűrődő zöld, vörös, kék és lila színű fénysugarakat. A legszínesebb ufókat az ország északi részén található Tabriz és Ardebil közelében, valamint a Kaszpi-tenger környékén észlelték, derült ki az IRNA hírügynökség jelentéséből.

Az iráni forradalmi gárda légierejének egyik tisztviselője úgy véli: az ország legfelsőbb nemzetbiztonsági tanácsának meg kellene vizsgálnia, hogy a távoli jövevények békés szándékúak-e. Az iráni csillagászati szövetség vezetője, Sa'dollah Nasiri-Qeydari ugyanakkor teljes képtelenségnek tartja a repülő csészealjakról szóló híreket.

Ismert égitest

A vezető csillagász szerint nem léteznek ufók, hiszen a távcsöveikkel már észlelniük kellett volna azokat. Márpedig a hírekben szereplő furcsa repülő tárgyakat nem szakértők látták, hanem falusi parasztok és pilóták. Szerinte a különös jelenségeket a Vénusz fénye okozhatta, amely az atmoszférán átszűrődve különböző színárnyalatú lehet.