Orbán Győző gyanúsított

Rongálás és garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt ma gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Orbán Győző bányatulajdonost. A korábbi kormányfő édesapja ez ellen nem élt panaszal, de egészen másként látja a történteket, mint a Magyar Hírlap fotóriportere.
Gyanúsítottként hallgatta ma ki a rendőrség Orbán Győzőt, a korábbi miniszterelnök édesapját - értesült az Index. R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ezzel kapcsolatban elmondta, a gyanúsított nem élt panasszal gyanúsítás ellen. Tájékoztatása szerint az általa elmondottak azonban nem egyeztek azzal, amit az üggyel kapcsolatban a sértett fotós elmondott. Azt azonban, hogy mi az eltérés a két vallomás között nem kívánta elárulni.

A gánti kőfejtő

Orbán Győzőt a Magyar Hírlap fotóriportere jelentette fel, miután a bányatulajdonos földhöz vágta milliós fényképezőgépét megakadályozandó, hogy akár közterületről is lefényképezze tulajdonában álló gánti kőfejtőt.

A feljelentés tárgyát képező fényképezőgépben az ügyben felkért szakértő elsődlegesen 165.000,-Ft. kárt állapított meg. A rongálás ügyében indított vizsgálat várhatóan a jövő héten további kihallgatásokkal, majd azt követően szembesítéssel folytatódik.

Zúzás az utakon
A volt miniszterelnök édesapja, Orbán Győző vállalkozása szinte percenként indít 20-30 tonnás nyergesvontatókat Székesfehérvár felé, amelyek a legtöbb sebességkorlátozó táblát figyelmen kívül hagyják. A közbeeső faluban, Zámolyon a helybeliek szerint szinte lehetetlenné vált az addig megszokott közlekedés. A falu központjában ugyanis hiába van érvényben 30 kilométeres sebesség korlátozás, a szállítójárművek továbbra is 60-70 kilométeres tempóban haladnak át. Néhány zámolyi szerint félóránként néha 50 kamion is keresztezi a települést. Az Index helyszínen szerzett tapasztalatai szerint egyébként nem csak belterületen lépnek a gázra a kőszállítók. Egy üresen visszatérő kamion saját mérésünk szerint a 120-as határt is átlépte. Sajtóértesülések szerint Orbán Győző vállalkozása nemrégiben újabb, nagy megrendelést kapott a Vegyépszer fővállalkozásában épülő Székesfehérvár melletti útszélesítési beruházásból.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31