Vilhelmina
11 °C
28 °C

Olajos bűnszervezetet fogtak a vámosok

2008.09.20. 11:06
Másfél millió liternyi bázisolajat adott el gázolajként Magyarországon az a bűnszervezet, aminek két tagja már előzetes letartóztatásban van.

Olajjal kereskedő bűnszervezetet számoltak fel a közelmúltban a vámosok. "A banda tagjai úgynevezett bázisolajat adtak el gázolajként, ráadásul az adót sem fizették be" - mondta el szombaton délelőtt Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője. Két embert már elfogtak, harmadik társukat pedig még körözik.

A nyomozás eddigi adatai szerint a bűnszervezet már két éve foglalkozott az olajjal: szlovák és cseh finomítókból ezalatt másfél millió liternyi bázisolajat vettek. Ezt a papírok szerint román és spanyol cégekhez vitték volna. Így Magyarországon nem kellett adót fizetniük.

Gázolajként adták a bázisolajat

Kiderült azonban, hogy a bázisolaj tőlünk már nem került tovább, hanem Magyarországon eladták. Ezzel úgy tűnik, hogy eddig 250 millió forintnyi áfát és jövedéki adót nem fizettek be. Ráadásul gázolajként értékesítették, holott a bázisolaj nem alkalmas arra, hogy autóban üzemanyagként használják.

Az egyik főszervező és a bűncselekmények egyik aktív tagja előzetes letartóztatásban van. A bűnszervezet egy másik tagját pedig már körözik. Mindannyiukat jövedéki termékkel való visszaéléssel, adócsalással és rossz minőségű termék forgalomba hozatalával gyanúsítják.

Sipos Jenő elmondta azt is, hogy azt még a nyomozásnak kell kiderítenie, hogy pontosan kik és hol vásároltak a bázisolajból, illetve azt, hogy üzemanyagként használták-e azt.