Zámbó Jimmy nevelt fia az elítélt olajozók között

2004.10.07. 10:17
Százhuszonöt millió forint kárt okozott a MOL-nak az a banda, amit üzletszerűen, bűnszövetségben, nagy értékre elkövetett lopás, illetve orgazdaság címén ítélt el szerdán jogerősen a Zala megyei bíróság. Veréb István Zsolt, a néhai Zámbó Jimmy nevelt fia, orgazdaság miatt egy évet kapott.
Több mint negyven évnyi börtönt szabtak ki jogerősen tizenhat "olajozóra". Az elítéltek között van Lakatos Csaba, aki ellen merényletet kíséreltek meg évekkel ezelőtt a lóversenypályán. A Népszabadság információi szerint társa volt az Energol-ügyből ismert Ferencsik Attila, valamint Veréb István Zsolt, a néhai Zámbó Jimmy nevelt fia.

Lopás és orgazdaság

Százhuszonöt millió forint értékben két év alatt 1,75 millió liter félnehéz olajat lopott el a MOL Rt. zalaegerszegi finomítójából az a tizenkilenc fős bűnbanda, amelynek tagjait - néhány módosítással jóváhagyva a városi bíróság tavalyi ítéletét - a Zala Megyei Bíróság másodfokon összesen közel negyvenhárom évi börtönnel sújtotta szerdán.

A megyei bíróság két vádlott büntetését egy-egy évvel mérsékelte, egyét pedig tíz hónappal növelve összesen 42 év 10 hónapnyi börtönbüntetést hagyott helyben folytatólagosan és üzletszerűen, bűnszövetségben, nagy értékre elkövetett lopás, illetve orgazdaság címén. A Mol Rt. négy egykori dolgozóját és az eltulajdonított gázolaj szállítását végző fuvarozókat lopás, a bűnszövetkezet többi tagját orgazdaság bűntette miatt ítélte el a bíróság.

Trükkös tartályok

A korábbi vádirat szerint a 2001-2002-ben lezajlott "üzlet" eszmei szerzője a finomító dolgozója, a végül öt évre ítélt B. József volt, aki három munkatársa segítségével egyre nagyobb tételű akciókat szervezett. A MOL zalaegerszegi finomítójába fáradtolajat újrafeldolgozásra szállító dombóvári és döbröközi cég tankereinek ugyanis csak egy kisebb elkülönített részében volt fáradtolaj, a tartály többi része vizet tartalmazott. A vizet a telepen leeresztettek, és a visszaútra alkalmanként 1000-2000 liter félnehéz olajat töltöttek a lopásban velük együttműködő fuvarozók tartálykocsijaiba.

Zsarolás

Minden szállítmány literjéért kilencven-száz forintot kapott a finomító négy dolgozója. A sikeres ügylet köré időközben zalai, budapesti és más illetőségű közvetítőkből, eladókból hálózat szerveződött az adalékkal "dizelképessé" higított olaj széles körű értékesítésére. A gázolajüzletbe 2001 nyarán kapcsolódott be egy fővárosi "befektetői csoport", amelynek tagjai hamarosan elszámolási vitába keveredtek az olajlopást és az értékesítést korábban szervező személyekkel. A bíróság az ügy elsőrendű vádlottját, Lakatos Csabát - aki ellen évekkel ezelőtt sikertelen merényletet kíséreltek meg a lóversenypályán - három évre ítélte. Lakatos a felvásárlást finanszírozta, ezen kívül zsarolással tartotta sakkban a szállítókat.

Jimmy nevelt fia is belekeveredett

A másod- és a harmadrendű vádlott, az Energol-ügyből ismert Ferencsik Attila, valamint Veréb István Zsolt orgazdaság bűntette miatt egy-egy évi börtönbüntetést kapott. Az egyik vásárló, "viszonteladó" T. Gyulát négy év, a félmillió liternyi üzemanyagot értékesítő Zs. Gábort három év hat hónap börtönre ítélték. A megyei bíróság több elítélt esetében megerősítette az első fokon mellékbüntetésként kirótt részleges vagyonelkobzást és zár alá vételt, illetve 2-10 millió forint pénzbüntetést.