Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Hazugságon érték az olaszliszkai vádlottakat

2008.09.22. 16:53
Az Olaszliszkán megölt tanár ügyében vádolt nyolc ember számos kritikus kérdésre nem mondott igazat, állapította meg a vádlottakon elvégzett hazugságvizsgálat. Az egyik vádlott a tárgyaláson elismerte, hogy korábbi vallomásával ellentétben a társa is részt vett a bántalmazásban.

Tanúk meghallgatásával folytatódott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán 2006. október közepén történt emberölés tárgyalása Miskolcon, a megyei bíróságon. Szögi Lajos tiszavasvári tanárt a gyermekei szeme láttára verték agyon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen 2006. október 15-én. A tragédia előzménye az volt, hogy a férfi gépkocsijával elsodort egy út mellett haladó kislányt, aki a vízelvezető árokba esett, de sérülést nem szenvedett.  

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével részben társtettesként, részben felbujtóként nyolc embert vádolnak. A tárgyalás első részében három tanú szembesítése nem vezetett eredményre. Helmeczy László, a sértett, azaz a meggyilkolt Szögi Lajos tiszavasvári tanár jogi képviselője a tanúk szembesítésével, vallomásával kapcsolatban felvetette, hogy akár büntetőeljárás is indulhat az ellen a meghallgatott ember ellen, aki félrevezeti a bíróságot, ugyanis a hamis tanúzást a törvény bünteti.

Czibrik Attila bíró ennek kapcsán hangsúlyozta, nem csak az tanúskodik hamisan, aki valótlant állít, hanem az is, aki elhallgatja a tényeket, információkat. A bírói tanács ismertette a szakértői vizsgálatok eredményeit, emellett a bíró felolvasta a vádlottakon végzett hazugságvizsgálat megállapításait. Eszerint a nyolc vádlott számos kritikus kérdésre nem mondott igazat.

Az elsőrendű vádlott azt mondta: korábban valóban nem mondott igazat a hatodrendű vádlottal kapcsolatban. Akkor azt állította, hogy a hatodrendű vádlott nem vett részt Szögi Lajos bántalmazásában, pedig igen.

A bíróság meghallgatta azt az orvost is, aki épp ügyeletben volt az olaszliszkai térségében a tragédia időpontjában. Őt értesítették az eseményről, és ő állapította meg Szögi Lajos, tiszavasvári tanár halálának beálltát.

Szintén tanúként idézték be a balesetben elsodort kislány testvéreit - nővéreit - is, egyikük nem tett vallomást, a másikat átmeneti akadály miatt nem hallgatta meg a bíróság. Két rendőrt is meghallgatott a bíróság, akik korábban - szintén egy erőszakos ügy miatt - már intézkedtek a másodrendű vádlottal szemben. Egyikük a tragédia ügyében is eljárt a bűncselekményben. Az olaszliszkai emberölés büntetőpere szerdán folytatódik.
    

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?