Pinceomlástól tartanak Egerben

Közműjavítási munkák közben egy eddig nem ismert pincére bukkantak az építőmunkások az egri Sánc utcában. A szakértők szerint a pince bármikor beomolhat, így úgy tervezik, lezárják az utcát és a vis major keretből pályáznak a kárelhárításra.

Le kell zárni a Sánc utcát a közúti forgalom elől Egerben, miután a keddi geológiai szakvélemény szerint egy 11 ágú pince omladékonysága miatt életveszélyessé vált a közlekedés ezen az utcán.

Az eddig ismeretlen pincére közműépítés során bukkantak a munkások, közölte a statikai felmérést követően a polgármesteri hivatal beruházási csoportjának vezetője. A geológiai szakvélemény szerint a boltozatot tartó tufakövek olyannyira erodálódtak az állandó nedvességtől, hogy bármikor beomolhat a pince; ebben a helyzetben tesz intézkedéseket az utca lezárására az önkormányzat - tette hozzá Katonáné Vendrei Mária.

A város pályázni akar a területfejlesztési tárca vis maior keretére a 6.5 millió forintos kárelhárítás érdekében, mondta, utalva arra is, hogy a támogatás elnyerése azért lenne szükséges, mert az önkormányzat költségvetéséből mindössze nyolcmillió forint használható fel pincekárok elhárítására, miközben évente 60 millió forint kellene erre a célra.

Egerben mintegy 130 kilométer az ismert pinceágak hossza, ám időről időre újabb és újabb alagutak kerülnek elő.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32