Újabb kollektív öngyilkosságok Japánban

2005.12.26. 15:46
Az újabban egyre népszerűbb módszerrel, faszénparázs füstjének belégzésével elkövetett közös öngyilkosságnak ezúttal négy áldozata volt. Két héten belül másodszor történt a szigetországban hasonló tragédia.

Az áldozatokra vasárnap bukkantak a japán rendőrség közlése szerint. A 20 és 30 év közötti öngyilkosok egy gépkocsiban, szénmonoxiddal végeztek magukkal. A Tokiótól északra lévő Szaitama prefektúra egyik erdei útján, Tokigavánál találtak a rendőrök az autóra, amelynek ablakait ragasztószalaggal szigetelte a négy utas, majd elégetett faszénparázs füstjét lélegezték be.

A japán fiatalság körében 2004 októbere óta valóságos öngyilkossági "járvány" ütötte fel a fejét: december 12-én ugyancsak három férfi és egy nő végzett magával ilyen módon, akkor a Japán nyugati részében lévő Jabu prefektúrában, egy parkolóban találtak az öngyilkosok halálautójára - egy búcsúlevél is tanúskodott az utasok szándékáról. Májusban öten, tavaly októberben heten választották az öngyilkosságnak ezt az új formáját, ami 2003 elején, egy öt halottal járó közös öngyilkossággal került be a köztudatba. A rendőrség kiderítette, hogy a fiatalok a közös öngyilkossághoz általában interneten lépnek kapcsolatba egymással. Több olyan, japán nyelvű internetes honlap tűnt fel az utóbbi években, amely tanácsokat ad, módszereket javasol öngyilkosságra készülő fiataloknak a tett végrehajtásához.

A legdepressziósabb nemzet

Az Egészségügyi Világszervezet statisztikája szerint a 125 milliós Japán a világ legmagasabb öngyilkossági rátájú országai közé tartozik, évente 30 ezer ember végez magával. Sokan az évtizedes gadasági visszaesést - a gazdasági recesszió miatti munkanélküliséget és a vállalati csődöket - tartják az öngyilkosságokat kiváltó elsődleges okok között.