Többször lábon lőttek és kiraboltak egy férfit hétfőn este az M3-as autópályán Hatvan és Budapest között. Egyelőre annyit tudni, hogy a lövések valamikor este hat és hét óra között dördültek el.
A férfi miután - állítása szerint - ki is rabolták, behajtott egy autópálya melletti áruház parkolójába, onnan hívta ki a mentőket. A rendőrséget a mentőszolgálat munkatársai értesítették.
A férfi a rendőröknek azt mondta, hogy több millió forintot raboltak tőle. Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek kedden elmondta, hogy a férfi könnyű sérülései valószínűleg gázpisztolytól származnak.
A sérült egyébként egy cég pénzét - több millió forintot - szállította vidékről Budapestre, amikor állítása szerint kirabolták.
A férfi csak az állítólagos rablás után két órával tett bejelentést, pedig milliók tűntek el a kocsijából. A rendőrség egyelőre vizsgálja az eset pontos körülményeit, így azt is, hogy a férfi igazat mondott-e.