Gigászi csecsemő született Szibériában

Majdnem nyolc kilogrammos bébit hozott a gólya egy orosz asszonynak, ez a súly azonban kevés a világ legnehezebb bébije címhez.

Egy átlagos újszülött kétszeresét hozta világra a 43 éves Tatyjana Barabanova Szibéria Altáj-régiójában: a méhből császármetszéssel kisegített Nadja alatt ugyanis 7,75 kilogrammot mutatott a mérleg, adta hírül a BBC.

"Egyszerűen sokkot kaptunk, az apja egy szót sem tudott szólni" - mesélt a kislány születéséről az édesanya. Pedig hozzáedződhettek volna a nagydarab gyerekekhez, hiszen minden előző csemetéjük (márpedig abból számos akad, Nadját három bátyja és nyolc nővére várta) öt kilogrammot nyomott.

Hogy mi a titka a família öles gyerekeinek, arról Barabanovának fogalma sincs. Az asszony csak annyit tud, hogy mivel nem volt pénzük különleges táplálékokra, mindent evett a terhesség hónapjai alatt: krumplit, tésztát, paradicsomot egyaránt.

A termetes kisbaba azonban a világon nem megy csodaszámba, hasonló versenysúllyal 2005-ben egy brazil kisfiú született. A dél-amerikai országban ugyan rekorder lehet 7,73 kilogrammjával, de Európában nem. A legnehezebb újszülött Olaszországban látta meg a napvilágot, 10,2 kilóval. (Ez ugyan alatta marad egy egyesült államokbéli 10,8 kilogrammos súlyának, de az amerikai óriás születése után 11 órával meghalt.)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32