Nyolc évet kapott Ausztriában a magyar ámokfutó bankrabló

2002.12.04. 16:01
Különösen veszélyes körülmények között elkövetett, halált okozó gondatlanság, betörés-sorozat, kényszerítés, orgazdaság és okirathamisítás miatt nyolc évi szabadságvesztésre ítélte egy klagenfurti bíróság a 42 éves V. Tibor magyar állampolgárt.
V. Tibor eredetileg egy magyarországi börtönből szökött meg, majd Szerbiában hamis papírokat szerzett, s ezekkel érkezett Ausztriába, ahol Traunban, Fürstenfeldben és Völkermarktban sorozatos betöréseket követett el.

Bankrablás, halálos karambol

Utolsó alkalommal a Hypo-Bank völkermarkti fiókjába próbált betörni idén júniusban, de az őrök elkapták, majd mikor kereket oldott, üldözőbe vették. V. Tibor autón menekült, eközben összeütközött egy szembejövő gépkocsival, s annak vezetője, egy fiatal nő kórházba szállítás közben életét vesztette.

V. Tibor kitűnően hamisított diplomata-útlevéllel próbálta magát igazolni, illetve nyomban közölte, hogy az okmány hamis, s azt hivatott leplezni, hogy ő a katonai hírszerzés ügynöke, ám a magyar rendőrség hamar közölte, hogy V. ismert bűnöző, aki nemrég szökött meg egy magyarországi börtönből.

Először tagadott

Őrizetbe vétele után megpróbált megszökni a vizsgálati fogságból. A kezdeti tagadás után ügyvédje bíztatására teljes körű vallomást tett, s ezt a bíróság enyhítő körülményként értékelte: a vádpontok alapján 15 év börtön lett volna a maximálisan kiszabható bírság.

A vádlott fellebbezett az ítélet ellen, így az egyelőre nem jogerős. V. ellen egyébként a grazi tartományi legfelső bíróságnál folyik a magyar hatóságok kiadatási kérelmével kapcsolatos eljárás - Magyarországon a börtönből való szökése miatt keresik.