Gyermekrablás Belgiumban

2006.07.17. 11:04
Még fel sem ocsúdott Belgium a legutóbbi pedofil gyilkosság után, a hétvégén újabb gyerekrablás zaklatta fel a közvéleményt. A 9 éves Davidot végül életben találták, elrablóját már el is fogták.

Alig egy hónappal két liege-i kislány, Nathalie Mahy és Stacy Lemmens elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása után újabb pedofil bűncselekmény bolygatta fel Belgiumot. A hétvégén egy David nevű, 9 éves kisfiút rabolt el otthonából a család egyik ismerőse, a 20 éves Benoit Dewild. A fiatalember fajtalankodni próbált áldozatával, aki súlyos sérülésekkel, de megúszta az erőszakos bűncselekményt.

Davidot egy nappal eltűnse után, vasárnap találták meg, ekkor vették őrizetbe Dewildet is, aki bevallotta, hogy már régóta fantáziál a gyermekről.

Az újabb emberrablással párhuzamosan a rendőrség előrehaladt Stacy és Nathalie halálának ügyében is. Hétfői lapjelentések szerint a rendőrök egyre több bizonyítékot találtak gyanúsítotjuk, a pedofil bűncselekményért korábban már elítélt Abdallah Ait Oud ellen.

Az első pillanattól gyanúsított, a kislányok szomszédságában lakó férfi ugyan változatlanul tagad, a rendőrök ugyanolyan polleneket találtak nadrágja zsebében, mint amilyeneket a lányok holttestének megtalálási helyén, egy liege-i vasútvonal mentén gyűjtöttek be. S Nathalie ruháján - a két kislány közül ő volt az, akit meg is erőszakolt a tettes - a laboratóriumi vizsgálatok szerint olyan farmernadrágból származó textilszálak voltak, mint amilyet a férfi is visel.