Saját lányával fajtalankodott évekig egy pálmonostori férfi

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla büntető tanácsa a Bács-Kiskun Megyei Bíróság májusi ítéletét. Egy pálmonostori férfit azzal vádoltak, hogy saját lányával szemben szemérem elleni erőszakot követett el többször is.

Több esztendőn át fajtalankodott saját kislányával az a pálmonostori férfi, akit jogerősen hét év fegyházbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla. Az ítélet szerint Farkas Ferenc 1983-tól együtt élt, majd 1986 novemberében házasságot kötött egy nővel, kapcsolatukból három gyermek született. Az édesanya 1996-ban elköltözött, ettől kezdve a vádlott egyedül nevelte a három gyermeket.

1998 júliusától a vádlott együtt élt egy másik nővel Pálmonostoron, de hamarosan az a nő is elhagyta. 1999 nyarán, barátnője elköltözése után a pálmonostori lakásban - ahol csak a vádlott és a sértett tartózkodott - a férfi az akkor tízéves gyerekével fajtalankodott. A kislány a vele történteket nem mondta el senkinek.

2001 húsvétja előtt már csak a férfi és a kislány elköltözött egy petőfiszállási tanyára. 2001 tavaszától 2002 nyaráig a vádlott a petőfiszállási tanyán erőszakoskodott az akkor már tizenkettedik életévét betöltött lányával. A kislány tiltakozása ellenére hetente több alkalommal fajtalankodott a gyerekkel. A családi helyzete miatt egyébként is kiszolgáltatott sértett hiába tiltakozott, az erőfölénnyel szemben ellenállása eredménytelen maradt.

A férfi az ellene felhozott vádat mindvégig tagadta. Első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2007. május 2-án találta bűnösnek a férfit. Hét év fegyházra ítélték, és hét évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak és nevelése alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szeméren elleni erőszak miatt.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosbításáért, a vádlott és védője felmentés, de legalábbis a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést. Kedden a Szegedi Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú ítéletet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32