Katolikus pappá szenteltek egy francia nőt

A francia Genevieve Beney a tizenkettedik katolikus papnő a világon. Az avatást nem ismeri el az egyház.
Először szenteltek Franciaországban katolikus pappá nőt, aki az aktussal automatikusan kizárta magát az egyház kötelekéből - adta hírül a Le Journal du Dimanche című párizsi lap.

A ceremóniára szombat délután egy lyoni turistahajón került sor, ahol az 56 éves Genevieve Beneyt az a három, a Vatikán által az egyházból kiközösített dél-afrikai, osztrák és német érseknő avatta fel, akik korábban részt vettek az egyház karizmatikusnak mondott érseke, Romulo Braschi szertartásán, amelyen az argentin tiszteletes hét nőt szentelt pappá 2002 júniusában a Dunán.

A turistahajón összesen hatvan ember tartózkodott, akiknek nagy része a világ minden tájáról érkezett újságíró volt. A hagyományos katolikus szokásrend szerint zajló avatást a lyoni érsekség ablakai alatt, a Saone vízén tartották meg.

Elavult helyzet

"A tettem egy hosszú és néha nehéz életút gyümölcse. Érett döntés, de ugyanakkor a törvény megszegése. A női pappá szentelés transzgressziója legitim, hiszen ez az emberi méltóság kérdése. Elsősorban azzal a helyzettel kívántam szakítani, amit elavultnak tekintek. A nők pappá szentelése lendületet és impulzust kíván adni a nők egyházon belüli, és közvetve a társadalomban betöltött helyének" - vallja a gyermektelen francia asszony, akinek férje protestáns vallású.

A tudósítás szerint szerény és félénknek tűnő nő egy szót sem szólt a szertartás alatt, s nyilatkozatát a ceremónia egyik szervezője olvasta fel.

Monyon le

"Sok férfi és nő elhagyja a római katolikus egyházat, amely haldoklik. De mi nem hagyjuk el, ahogy egy beteg barátot sem hagy el az ember" - nyilatkozta a pappá szentelést vezető Gisela Forster, egykori dominikánus apáca. Hozzátette, a világon eddig 12 nőt szenteltek pappá, és jelenleg további 65 vesz részt képzésen, hogy azzá válhasson.

Philippe Barbarin, Lyon érseke múlt szerdán nyilvánosan kérte a francia asszonyt, hogy mondjon le "súlyos szakítási szándékáról", mert "semmilyen igazsága nem lesz a szertartáson elhangzó szavaknak".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58